szerző:
hvg.hu

A Kúria visszautasította a volt szocialista politikus felülvizsgálati kérelmét.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Nem foglalkozott érdemben a Kúria Czeglédy Csaba volt szocialista poltikus felülvizgsálati kérelmével, mondván, nincs hatásköre felülvizsgálni a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azon határozatát, amelyben felfüggesztették a képviselőjelölt mentelmi jogát. Így egyelőre marad az előzetesben a politikus, aki a Szombathelyen indul az áprilisi választáson.

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított ügyvéd a múlt héten szabadult a tavaly június óta tartó előzetesből, miután összegyűjtötték neki a jelöltséghez szükséges aláírásokat. Így ugyanis mentelmi jog illeti meg, és a kampányidőszakban nem indítható és nem folytatható ellene eljárás. Ám miután Polt Péter legfőbb ügyész sürgős kérésére a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) jogerősen felfüggesztette a mentelmi jogát, a Szegedi Járásbíróság úgy döntött, az NVB döntésével megszűnt az újabb letartóztatás akadálya.

Czeglédy egyetlen szabadlábon töltött nap után került újra előzetes letartóztatásba. A bíróság még nem jogerős döntése alapján április 5-éig biztosan rács mögött marad, vagyis kampányolni gyakorlatilag már nem tud.

A felülvizsgálati eljárásban Czeglédy az NVB határozatának megsemmisítését kérte. Ügyvédje arra hivatkozott, hogy az NVB határozat sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát és a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelveket. Az NVB ugyanis nem küldte meg az ügyvéd részére a legfőbb ügyész mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó indítványát, csupán az NVB ülés meghívóját. Emiatt a védekezéshez való joga is sérült. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tóth Richárd Itthon

A megbilincselt Czeglédy nem csak a Fidesz kampányeszköze, hanem a baloldalé is

Nem csak szlogent választ magának a Fidesz soron következő választási kampányához, hanem megbilincselt szocialistát is. 2010, 2014 és 2018. Hagyó Miklós, Simon Gábor és Czeglédy Csaba. Mintha az idei változat azonban különbözne az eddigiektől. Ezt az olvasatot támasztja alá, hogy a szocik és a dékások sem ejtették Czeglédyt, hanem maguk számára is előnyösnek tartják a történetet.

hvg.hu Itthon

Döntött a bíróság: 30 napra újra előzetesbe került Czeglédy Csaba

30 napra újra előzetes letartóztatásba került Czeglédy Csaba – így döntött hétfőn a Szegedi Járásbíróság. Úgy tudjuk, fellebbeznek az elsőfokú döntés ellen, de ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogy a független képviselőjelöltként induló Czeglédy érdemben részt vehessen a kampányban, illetve a választáson.