Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A Jobbik sem Szentesen, sem más választókerületben nem tárgyalt és nem is tárgyal a Demokratikus Koalícióval – olvasható a Jobbik szombat esti közleményében.
Az ellenzéki párt a Figyelő szombati cikkére reagált, amelyben azt állították, hogy „Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Szabó Zoltán Ferenc, a párt szentesi jelöltje Kiss Csabával, a Demokratikus Koalíció helyi elnökével tárgyalt a héten Szentesen, a Páterház étteremben”. Az étteremből külön jöttek ki, de együtt, Vona autójával távoztak. A lap azt is állította: más választókerületekben is egyeztet a két párt.
A Jobbik közleményében azt írják: aznap, amikor a fotók készültek, Vona Gábor hat helyszínen tartott fórumot Bács-Kiskun, valamint Csongrád megyében. Kampánycsapatával megálltak Szentesen ebédelni a Páterház étteremben, asztaltársaságában csak munkatársai és helyi jobbikos vezetők foglaltak helyet. Vona Gábor nem tárgyalt egyetlen egy DK-s politikussal sem, a helyi jobbikos vezetők állítása szerint a Figyelő cikkében említett Kiss Csaba ott sem volt az étteremben – közölték.
A Figyelő.hu-n megjelent fotón nem a DK-s Kiss Csaba, hanem a Vona Gábort és munkatársait szállító mikrobusz sofőrje látható, aki nemhogy DK-s politikus, de még DK-s szavazó sem volt soha életében – írják a Jobbiktól. A párt jogi útra tereli az ügyet és várja a Figyelő bocsánatkérését – tették hozzá.