szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Iszonyúan teper a baloldali ellenzék a jelek szerint a négy éve megkaparintott Csepel-Soroksári körzetért. Olvasónkat az elmúlt néhány napban Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett az LMP társelnöke is hívta a vezetékes számon - természetesen automata kampányüzenetekkel - telefonon.

Egyetlen baloldali ellenzéki párt nem kereste még, kapszkodjanak meg: az Együtt, amelynek most is induló jelötlje, Szabó Szabolcs négy éve legyőzte a fideszes Németh Szilárdot. 

Olvasónk beszámolója szerint a helyi kampány eddigi jeleit nézve a Fidesz viszont vagy elengedte a körzetet, vagy kifejezetten a rezsibiztos szűkebb pátriájára, Csepelre koncentrál. A párt ugyanis nemcsak telefonon nem agitál a XXIII.kerületben (pedig például a tavalyi és a korábbi évek március 15-i megemlékezéseire is mindig invitált), de Soroksár utcáin is nagy többségben vannak az LMP-s, MSZP-Párbeszédes, illetve főként a Jobbikos plakátok és eddig a postaládákba is csak jobbikos, illetve lmp-s kzórólap, illetve kampányújság érkezett.

Persze az is lehet, hogy a hatékonység jegyében a Fidesz és és az Együtt is az utolsó hetekre tartogatja erőforrásait.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!