Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A gyerekre a dédszülei vigyáztak, amikor az eb rátámadott saját kertjükben.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a rendőrség, miután egy nyúli családi ház kertjében az ott élő család másfél éves kislányát megmarta a kutyájuk.
A gyereket már a helyszínen, majd a rohamkocsiban és a győri Petz Aladár Kórházban is többször újraélesztették, de a sérülései annyira súlyosak voltak, hogy nem sikerült megmenteni az életét – mondta az RTL Klub Híradójának Oláh Attila, az intézmény orvos-igazgatója.
A kutyát a támadás után a hatósági állatorvos szállíttatta el. Az ebet karanténba helyezték, a sorsáról később döntenek.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.