szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

849 gyanús ajánlás miatt fordultak a rendőrséghez.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Magyar Nemzet a birtokába jutott feljelentés alapján azt írja, hogy összesen ennyi esetben nem azoknak a polgároknak az aláírása szerepel a Fenyvesi Zoltán tapolcai fideszes képviselőjelölt által leadott ajánlóíveken, akiknek az adatait felvezették rájuk.

A feljelentő szerint az aláírásokat a helyi Fidesz-irodában másolta az ívekre négy ember, az adatok pedig korábbi, a rezsicsökkentés melletti és a "betelepítés" elleni aláírásgyűjtésekből származnak.

Másképp nem lett volna lehetséges – írta a feljelentő –, hogy Fenyvesi a hétfőn reggel felvett 400 ajánlóívet kedden kora délután már le is adta. Azt is állítja, hogy a hamisítókat meg is tudja nevezni.

A lap az ügyben megkereste az illetékes választási irodát, ahol azt közölték, hogy a felvett 400 ajánlóívből csak 125 volt kitöltve, a többit üresen adta vissza a jelölt. Vagyis összesen ezer ajánlást adhatott le, amelyek mindegyikét azonban nem vizsgálta meg a választási iroda, mivel már az első 70 íven megvolt a kötelező 500 érvényes ajánlás.

A Tapolcai Járási Ügyészség március 19-én kapta meg a feljelentést, és három nap áll a rendelkezésére, hogy elrendelje a nyomozást, elutasítsa a feljelentést, feljelentéskiegészítést rendeljen el vagy áttegye az ügyet más hatósághoz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!