Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Szijjártó Péter lakossági fórumot tartani érkezett csütörtökön Kiskunhalasra, amint kiszállt azonban az autójából, Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője várta, aki bemutatkozott neki.
Hajnalt a biztonsági őrök próbálták leválasztani Szijjártóról, aki viszont inkább szóba elegyedett vele, és egy darabig egymást átölelve sétáltak Kiskunhalason az újságírók gyűrűjében.

Szijjártó előbb a szóvivői munka mibenlétéről próbált elbeszélgetni Hajnallal (Szijjártó a Fidesz szóvivője volt korábban), aki viszont azt próbálta megértetni vele, hogy "felháborító, elképesztő és vállalhatatlan", amit a kormány művel, szóba hozta a migránsozós propagandát, majd a letelepedési kötvényekről kezdett beszélni. Az egész vége az lett, hogy Szijjártó a kulturált viselkedésről mondott pár kioktató mondatot, Hajnal pedig kifejtette, hogy reméli, hamarosan vége lesz a Fidesz kormányzásának.
Íme a videó az egészről: