szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesz frakcióvezetője két rémisztő lehetőséget vizionált a Magyar Időknek adott interjúban arra az esetre, ha pártja bukná a választást vasárnap.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

"Érdemes világossá tenni: nemcsak velünk nem akar egyetlen párt sem koalíciót kötni, hanem a Fidesz-KDNP sem akar más ellenzéki pártokkal együtt kormányozni. Amennyiben a választópolgárok úgy döntenek, hogy ne folytassuk a kormányzást, akkor velünk szemben vagy létre tud jönni egy Vona–Gyurcsány–Szél–Karácsony-kormány – ami ugyanolyan valószínűtlen, mint amilyen tragikus lenne az ország számára –, vagy bizonytalanság, káosz és instabilitás következik" – állította Gulyás Gergely a Magyar Időknek adott interjúban.

A Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője úgy vélte: az ellenzéki pártok "egyik vezetőjéről, miniszterelnök-jelöltjéről sem feltételezhető, hogy kormányképes lenne". "Nem arról van szó, hogy más ideológia és politika mentén kormányoznák az országot, hanem egyikük mögött sincsen olyan szakmai, politikai és intellektuális háttér, amelyről akár csak komolyan feltételezni lehetne, hogy képes az ország irányítására" – tette hozzá.

Gulyás Gergely kitért az interjúban az illegális bevándorlásra is. Úgy fogalmazott: "a migráció ügye annyival súlyosabb minden másnál, hogy nincs lehetőség korrekcióra". Ezért mondjuk azt, hogy a migráció kérdése a szó legszorosabb értelmében sorsdöntő, a választás tétje óriási. Ha valaki elfogadja a kötelező betelepítési kvótákat, megszünteti a csak a kerítéssel garantálható hatékony határvédelmet, és ezzel kaput nyit a bevándorlás előtt, akkor ez már többet nem hozható helyre" – állította.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!