szerző:
hvg.hu

Mindenkit szavazásra biztat, és nem mellékesen megjegyzi az egri Markhot Ferenc Kórház főigazgatója az intézmény dolgozóinak írt levelében, hogy ő Nyitrai Zsoltot és a Fidesz-KDNP szövetségét támogatja.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Vácity József azt is írta: "Most talán néhányan azt mondják, hogy egy kórház főigazgatója nyíltan ilyet nem tehet. De igen, megtehetem" – tette hozzá, majd megjegyezte: neki az a dolga, feladata, hogy a kórházat úgy irányítsa, hogy az a munkatársi közösségnek a legjobb legyen, és ezáltal a rájuk bízott betegeket a lehető legjobban tudják szolgálni.

Ehhez az igazgató szerint Nyitrai Zsolt kell, aki a háttérben „a jó gazda szemével folyamatosan figyelt, és soha senki annyi anyagi és erkölcsi támogatást nem harcolt ki" az intézménynek, mint a politikus.

A levelet – szúrta ki a 444.hu – Mirkóczki Ádám, a Jobbik egri képviselőjelöltje hozta nyilvánosságra. Szerinte maga Nyitrai áll a levél mögött. "Nehéz elhinnem, hogy az önmagát feudális helytartónak képzelő Nyitrainak ehhez nincs köze" – közölte a Facebookon.

A jobbikos azt állítja, hogy a kórház felháborodott dolgozóitól kapta a levelet, amelyet – ahogy a kórház megerősítette – valóban Vácity írt.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Megszólalt a férfi, aki puszta kézzel végzett egy pumával

Megszólalt a férfi, aki puszta kézzel végzett egy pumával

Százmilliókat kapott sportfejlesztésre Balatonalmádi, alighogy véget ért ott a Fidesz-gyűlés

Százmilliókat kapott sportfejlesztésre Balatonalmádi, alighogy véget ért ott a Fidesz-gyűlés

A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak

A Momentum az újságban olvasta a nyomozást, pikírten reagáltak

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Kiderítették, hogy kicsoda a Szkripal-ügy harmadik gyanúsítottja

Kiderítették, hogy kicsoda a Szkripal-ügy harmadik gyanúsítottja