szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem nyolcmillió választópolgárt várnak az urnákhoz.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap reggel 7 óra előtt az MTI-vel.

Pálffy Ilona azt mondta: 106 egyéni választókerület mind a 10 285 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.

Egy helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett, de erről soron kívül intézkedtek.

Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást.

A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz – tette hozzá.

Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak. Az Amerikán kívüli első szavazókör Új-Zélandon nyílt meg, közép-európai idő szerint szombat este 8 órakor, majd folyamatosan nyíltak az ausztráliai, ázsiai, majd a közel-keleti szavazókörök is.

A külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) azok adhatják le voksukat, akik március 31-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe. A külképviseleteken szombaton és vasárnap több mint 58 ezren szavazhatnak, négy éve 28 ezren szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben.

A külképviseleti választási iroda (küvi) tagjai a diplomáciai képviselet munkatársai közül kerülnek ki, a küvi vezetője a Külügyminisztériumból érkezik. A külképviseleteken nem számolják össze a szavazatokat, az urnákat legkésőbb csütörtökig Magyarországra szállítják a Nemzeti Választási Irodához, és itt számlálják meg a voksokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!