Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Gulyás Márton aktivista, a Közös Ország Mozgalom vezetője volt a vendége a Hír Tv Egyenesen című műsorának, ahol közölte, hogy mindenkinek önkritikát kell gyakorolnia a választás után, az ellenzéki politikusoknak pedig nem kellene beülnie a parlamentbe.
Gulyás szerint az ellenzéki politizálásnak semmi terepe nincs a parlamentben, ezért
magára valamit is adó politikus ilyen helyzetben nem veszi fel a mandátumát, bármit is mond a pártja.
Gulyás úgy fogalmazott, hogy nem érti, hogy miért kellene az ellenzéki politikusoknak egy olyan megaláztatással együtt élnie, hogy egy olyan történethez asszisztálnak, ami a legelemibb értelemben sem demokratikus.
Úgy gondolom, hogy azok az ellenzéki képviselők, akik magukra adnak, nem ülnek be egy ilyen megalázó helyzetben, mert ez semmi másról nem szól, csak a demokrácia színjátékának biztosításáról és ez nem állhat érdekükben
– ismételte meg Gulyás.
Az aktivista arról is beszélt, hogy most mindenkinek magába kell szállnia, hogy megvizsgálja, mi vezetett idáig, ezért várja a politikusok nyilatkozatát arról, hogy ki milyen hibákat követett el.
Hozzátette, ha volt is csalás, ha aránytalan is a rendszer, rengetegen szavaztak a Fideszre, ez pedig azt jelenti, hogy van több millió polgártársunk, aki olyan szinten kiszolgáltatott, hogy ha azt a kis létbiztonságát érzi veszélyben, amije van, akkor képes azokra szavazni, akik ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe tették.