Gulyás Gergely is hátradőlhet, biztos lett az eddig is szinte biztos győzelme

A szavazatok száz százalékos feldolgozottságánál megerősítette az előzetes eredményt.

  • hvg.hu hvg.hu
Gulyás Gergely is hátradőlhet, biztos lett az eddig is szinte biztos győzelme

Választás 2018

Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.

A főváros XII. kerületében a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely szerzett országgyűlési képviselői mandátumot a szombati, végleges eredmények szerint.

Néhány választókörzetben még billegett az eredmény, a vasárnap esti adatok szerint kisebb volt ugyanis a szavazatkülönbség az első és második helyezett között annál, mint amennyi szavazat beérkezhet külföldről és az átjelentkezésekből, illetve amennyi abban a szavazókörben még megszámolatlanul várja, hogy összekeverjék a beérkező voksokkal.

A XII. kerületben Gulyás csak 1945 szavazattal vezetett a DK-s Bauer Tamás előtt, miközben több mint 4000 szavazatot vártak még. Ezeket most megszámolta a Nemzeti Választási Iroda – a végső sorrend nem változott, Gulyás mintegy 2 ezer szavazattal kapott t öbbet Bauernél.