„Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki” - a tüntetők a jövő héten folytatják
Utolsó frissítés:
A szavazatok újraszámlálását, a többséget kisebbségbe szorító választási rendszer átírását, szabad sajtót és demokráciát követelő tüntetést tartottak Budapesten szombat este az Operától a Kossuth térre vonulva. Egy új választás a cél, az eszköz pedig az utcára vonuló tömeg - mondták a szervezők. A Himnusz és az Örömóda eléneklésével zárult a rendezvény. Sokan elindultak haza, mások még maradtak, az Oktogonon pedig zenés buli kezdődött. Az eseményeket alábbi élő közvetítésünkben követhette..
Most érkezett
Bajnai Gordon is tüntet
A ritkán szereplő volt miniszterelnököt, Bajnai Gordont is látta tudósítónk a tömegben. Képet is készített róla, de annyira rossz a netkapcsolat, hogy nem tudja elküldeni.
- A Mi vagyunk a többség - Tüntetés a demokráciáért címmel tartandó eseményre a Facebookon 38 ezren ígérték részvételüket.
- A hangsúlyozottan békésnek és erőszakmentesnek hirdetett rendezvényt civilek szervezik, de az ellenzéki pártokat is meghívták arra, a résztvevőktől azt kérték, hozzanak magyar és uniós zászlókat.
- Egy tiltakozássorozat kezdetének szánják a tüntetést, amely a legnagyobb lehet a CEU védelmében szervezett demonstrációk óta.
- Tüntetési kisokos itt.
- A budapestivel párhuzamosan több vidéki és külföldi városban is lesznek szolidaritási tüntetések.
Percről percre
Talán 6-kor tudnak elindulni
Szűnni nem akaró sorokban érkeznek az emberek az Erzsébet tér felől, egy szervező szerint a menet 6-kor indulhat végül el.
Kérdés, mit tudnak meg erről a tömeg közepén-végén állók, ők csak fütyülést hallanak néha, amelyhez csatlakoznak.
Annyira kellett egy ilyen, mondják fiatalok a tömegben.
Megfér egymás mellett az EU-s és az árpádsávos zászló
Az Operánál lassan lépni sem lehet – jelenti tudósítónk, aki egymás mellett látott árpádsávos és EU-s zászlókat. Van egy nagyobb jobbikos blokk, de nagyon sokan vannak kint baloldali pártok logójával is.
Vidám és nyugodt a hangulat
Az érkezők büszkén konstatálják, vannak annyian, mint egy békemeneten. És az áradatnak még messze nincs vége, a tömeg csak gyűlik. A tüntetők javarészt fiatalok. A hangulat egyelőre vidám és nyugodt.
Itt nem lesznek olyan szép képek, mint a Békemenetről
Drónnal nem lehet majd a tömeg fölé repülni, derült ki egy tegnapi Facebook-bejegyzésből.
Nagy a füttyögés
A net viszont alig megy – jelenti tudósítónk.
Nehézkesen indul a menet, mert még mindig érkeznek a tüntetésre
Fél 6 után három perccel elindult a kisteherautó a szervezőkkel az Erzsébet tér irányába, de a tömeg egyelőre nehezen indul. Az emberek a Deák felől még mindig az Opera felé haladnak.
A Nagymező utca sarkától nem lehet továbbmenni az Opera felé, a tömeg az Oktogonig megtölti az Andrássy utat – jelentette tudósítónk.
A szervezők a tömeg láttán tanácstalanok, próbálják a Bajcsy-Zsilinszky út felé húzni a tüntetés elejét.
A jobbikosok a csalások miatt vannak itt
Z. Kárpát Dániel a Jobbik különítményében azt mondja, elsősorban azért jöttek, mert számos csalás történhetett a választáson. Ez még akkor is felháborító, tette hozzá, ha az eredményt elfogadjuk. A jobbikus politikus azt állítja, ők megtettek mindent a kampányban, az összefogás pedig elhibázott koncepció volt szerinte, „a választópolgár hülyének nézése”.