„Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki” - a tüntetők a jövő héten folytatják
Utolsó frissítés:
A szavazatok újraszámlálását, a többséget kisebbségbe szorító választási rendszer átírását, szabad sajtót és demokráciát követelő tüntetést tartottak Budapesten szombat este az Operától a Kossuth térre vonulva. Egy új választás a cél, az eszköz pedig az utcára vonuló tömeg - mondták a szervezők. A Himnusz és az Örömóda eléneklésével zárult a rendezvény. Sokan elindultak haza, mások még maradtak, az Oktogonon pedig zenés buli kezdődött. Az eseményeket alábbi élő közvetítésünkben követhette..
Most érkezett
Ez már szerelem
Nyáry Luca diák saját versét mondja el, amelyben szerelmet vall hazájának és a magyar kultúrának. „Ha alkalom szüli a tolvajt, akkor többé ne legyen alkalom” – mondja Nyáry versében.
- A Mi vagyunk a többség - Tüntetés a demokráciáért címmel tartandó eseményre a Facebookon 38 ezren ígérték részvételüket.
- A hangsúlyozottan békésnek és erőszakmentesnek hirdetett rendezvényt civilek szervezik, de az ellenzéki pártokat is meghívták arra, a résztvevőktől azt kérték, hozzanak magyar és uniós zászlókat.
- Egy tiltakozássorozat kezdetének szánják a tüntetést, amely a legnagyobb lehet a CEU védelmében szervezett demonstrációk óta.
- Tüntetési kisokos itt.
- A budapestivel párhuzamosan több vidéki és külföldi városban is lesznek szolidaritási tüntetések.
Percről percre
A szervezők úgy tudják, provokátorok vannak a tömegben
Egyes lapok egy ideje hangolnak, kapóra jön majd ez az "őrjöngő sorosisták" ábrázolására.
Vannak konkrét feladatok
Homonnay Gergely író, újságíró, tanár következik, az egyik szervező. „Nem félünk!” – skandálja a tömeg a szónokkal. Szerinte az Európai Unió miatt sincs oka senkinek félni. Nagyon is konkrét feladatokat jelöl ki, például Polt Péter leváltását vagy az állami média megtisztítását. Azt reméli, a tömegtől megijed a hatalom.
Lehűtötték a hangulatot a beszédek
Kollégáink megfigyelése szerint a beszédek alatt többen távoznak, mert unalmasnak tartják a szónokokat. A hangulatot lehűtötte a sok beszéd – jelenti egyik kollégánk az Alkotmány utcából, ahol kicsit távolabb már azért reklamál a tömeg, hogy nem is hallja, ami a színpadon zajlik. Úgy tűnik, mintha az Alkotmány utcában külön buli alakulna, ők is skandálnak ugyan, mikor kell, de jellemzően nagyobb hangzavar hallatszik.
A Földművelésügyi Minisztérium előtt álló kollegánk azt mondja, ott nincs baj a hangulattal.
Egyszerű: összefogás kell
Hódmezővásárhely polgármestere hitet próbál adni az embereknek: ez a rendszer sem tart örökké. A kommunistákat is el lehetett kergetni, pedig sokkal rosszabb helyzetből indultak az akkori magyarok. Márki-Zay összefogást sürget, "mert akkor meg tudjuk mutatni, hogy mi vagyunk többen". Egységes, szervezett ellenzék kell, és akkor lehet győzni, mint a netadó vagy a vasárnapi boltzár megmutatta. Népszavazásokat javasol Márki-Zay.
Gyűlnek a rendőrök a Nemzeti Választási Iroda előtt
Teljesen megtelt az Alkotmány utca is, a Nemzeti Választási Iroda székháza előtt elkezdtek megjelenni rendőrök, tudósítónk egyelőre négyet látott.
Márki-Zay Péter az ellenzéket ostorozza
Márki-Zay Péter levelét olvassák fel most a téren. Üzenete szerint az volt a probléma, hogy csak az emberek fogtak össze áprilisban, de az ellenzék nem. Márki-Zay szerint ez az ellenzék nem képes legyőzni a hatalmat. Most a tüntetők az ellenzéket is kifütyülik.
Új és tisztességes választást akarnak
Gulyás Balázs, az eddigi műsorvezető most elmondja beszédét. Ő volt 4 éve a netadós tüntetés szervezője. Gulyás azt magyarázza el, mi is volt a csalás a választásokon. A kamupártoktól a propagandán át az utaztatott szavazókig mindent megemlít. „Ha a Fidesznek van becsülete, új választást ír ki” – mondja, a tömeg pedig skandálja: új-vá-lasz-tást! Áder megmutathatná, hogy nem csak báb, mire felzúdul a „bajszos szar”. Jövő szombaton, a Kossuth téren még többen leszünk – ígéri Gulyás, aki az új választásban jelöli ki a célt. Ez tehát a tervek szerint elhúzódó utcai harc akarna lenni. „Itt lesztek jövő szombaton?” – kérdezi. A Kossuth téren zúg: IGEN!