Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Szegeden már pénteken megvolt.
Kormányellenes tüntetés lesz vasárnap este négy vidéki nagyvárosban is, a fővárosi tiltakozások nyomán.
Debrecenben a Nagytemplom előtt lesz a demonstráció, előzetesen mintegy kétezren jelezték érdeklődésüket. Itt többek között felszólal Lukácsi Katalin ex-KDNP-s politikus, a múlt heti budapesti tüntetés szónoka is.
Nyíregyházán a Kossuth térre szerveztek - jobbikos háttérrel - tüntetést "a hazugság ellen", itt körülbelül ezren jelentkeztek.
Kecskeméten a Katona József parkból indul a menet, itt pártok helyi képviselői is szót kapnak.
A székesfehérvári tüntetést az Országalmához hirdették meg, itt is helyi képviselőjelöltek szólalnak fel.
Szegeden már péntek délután megtartották a demonstrációt, ezen körülbelül ötszázan vettek részt.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.