Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
A Jobbikon belüli folyamatokat jól jelzi, hogy amikor a választások másnapján, április 9-én arról beszéltünk a párt egyik magas rangú politikusával, hogyan tovább, Babits Mihálytól idézett A harmadik emeleten című versből. Ráadásul ez az a Babits-részlet, amivel Kertész Imre is indítja Az angol lobogó című könyvét.
„...előttünk köd, mögöttünk köd, / és alattunk egy elsüllyedt ország.”
A párton belül a legtöbben még reménykednek abban, hogy folytatódik a néppártosodás folyamata, a Jobbik tovább megy a váltópárttá válás irányába, és nemsokára beérhet a néhány éve megkezdett irányváltás. Alábbi elemzésünkben a számok tükrében vizsgáltuk meg a Jobbik 2014-es és 2018-as eredményeit, hogy megnézzük, honnan hová értek el. Hol is állnak Vona Gábor egyelőre teljesnek tűnő visszavonulása után?
Ehhez szükséges néhány előzetes kikötést tenni:
- A Jobbik néppártosodása városi előretörést feltételez, mivel a nagyobb településen lakó, iskolázottabb rétegeknek volt elfogadhatatlan a korábbi kirekesztő radikalizmus. Ezért vizsgáltuk a fővárosi adatokat és a megyeszékhelyek számait.
- Azonban a taktikai szavazás miatt – amikor a választók megosztották egyéni és listás szavazataikat, előbbivel a legerősebb, akár baloldali jelöltet támogatták, miközben listán leszavaztak kedvencükre – nehézkessé vált az összehasonlítás. Sok a bizonytalanság az egzakt számok ellenére is.
- Mivel négy éve a Jobbik-szavazók döntő hányada még nem osztotta meg szavazatát, akkor nem volt szignifikáns eltérés az egyéni és listás szavazatszámok között. Ehhez a cikkhez ezért a négy évvel ezelőtti egyéni szavazatokat vetettük össze a mostaniakkal, kiegészítve a 2018-as listás számokkal, hogy lássuk a baloldalra menő és onnan érkező voksokat is.
A Jobbik 2014-ben listán 1 020 476 szavazatot kapott, amivel 23 képviselőjük jutott mandátumhoz. Idén listán 1 092 671 voksot gyűjtöttek, 26 képviselőjük lesz, ráadásul egy egyéni körzetben, Dunaújvárosban győzni is tudtak (hiába az erősödés, ennél lényegesen jobb eredményben bíztak még április 8-án, urnazárás után is). A már említett taktikai szavazás miatt érdemes megemlíteni azt, hogy az egyéni választókerületekben a jobbikos jelöltek 1 276 842 szavazatot gyűjtöttek.
A néppártosodás tehát annyit elért, hogy 184 171 szavazattal többet kapjanak egyéni képviselői, mint a párt listája. Ez tehát a nettó nyereség abból, hogy baloldali szavazók az esélyesebbnek tűnő jobbikost támogatták úgy, hogy Dunaújváros kivételével ez teljességgel értelmetlennek bizonyult. Összefoglalva:
ajándékba kaptak Vona Gáborék közel kétszázezer töredékszavazatot a baloldalról, ami a végelszámolásban több mandátumot eredményezett a Jobbiknak.
Alig érzékelhető növekedés a fővárosban
A Jobbik idén is, négy éve is 106 jelölttel vágott neki a választásnak, senki javára és senki kedvéért nem léptek vissza. Ez 2014-ben értelemszerűen nem is vetődött fel, hiszen akkor Gyurcsány Ferenc ott virított a baloldali összefogás listájának szűk elitjében. Idén azonban a baloldali pártok koordinációval próbálkoztak, és reálisan felvetődött annak a lehetősége, hogy a Heller Ágnestől is demokrata-pecsétet kapó Jobbik koordinálni kezd a többiekkel. Végül egy Szél Bernadett–Vona Gábor-találkozónál messzebbre nem merészkedett a párt.
Budapesten négy éve sem, most sem váltották meg a világot ezzel együtt – vagy éppen ezért. A 18 budapesti egyéni választókerület mindegyikében nagyobb volt a részvétel idén, mint négy éve, az adatokat megvizsgálva pedig kijelenthető, hogy a Jobbik egyéni jelöltjei az OEVK-k döntő többségében rosszabbul szerepeltek a szavazatok százalékos arányát és darabszámát is tekintve.
A taktikai szavazás miatt, ugyanis a Jobbik-szavazók is tudták, a Fidesz legyőzésére a fővárosban csak a baloldali blokk indulói képesek, ezért átszavaztak.
Listás szavazataikat azonban a Jobbikra adták, méghozzá a legtöbb kerületben nagyobb számban, mint még 2014-ben. A magasabb részvétel mellett csak két olyan választókerületet találtunk (az összevont Erzsébetvárost és Terézvárost, valamint Zuglót), ahol a 2014-es számai alatt szerepelt a párt. (Fontos megjegyzés, hogy a választókerületi számok, amivel dolgoztunk, még nem 100 százalékos feldolgozottságot mutatnak, csak ahhoz nagyon közelít, de érdemi következtetések és a tendenciák bemutatására alkalmasak – T. R.)
Az összes többi választókerületben a Jobbik listán növelni tudta szavazatszámait, ami nem magyarázható szimplán a magasabb részvétellel, ugyanis például a budapesti 11-esben (vagyis Újpesten) a négy évvel ezelőtti egyéni 6500 voks után idén listán közel 8000 szavazatot gyűjtött a párt, míg a 14-es választókerületben (XVII. kerülett) 7400-ból négy év alatt majdnem tízezer lett.
Előretörés a vidéki városokban
A vizsgált megyeszékhelyeken még látványosabb a Jobbik erősödése, ami már nem csak a listás szavazatok gyarapodásában figyelhető meg. Ez nem meglepő, ugyanis a Jobbiknál azzal számoltak, hogy akár komplett megyéket vihetnek el. Ebből végül semmi nem lett (ahogyan írtuk, csak egy egyéni győzelmet tudhatnak magukénak, azt sem hagyományos megyéik egyikében), de sok városi szavazó adta voksát a pártnak.
A Heves megyei egyesben, Egerben az egyik leglátványosabb a Jobbik előretörése. 2014-ben 64,58 százalékos részvétel mellett a párt egyéni jelöltje 15 410 szavazatot gyűjtött, ami a voksok 28,37 százaléka volt. Négy évvel később Mirkóczki Ádám a Fidesz és Nyitrai Zsolt első számú kihívója lett, 71,38 százalékos részvétel mellett 23 115 szavazatot kapott, ami 39,22 százalékos eredmény. Listán itt a Jobbik 13 ezer szavazatot kapott, ami azt mutatja, hogy a taktikai szavazás olyan irányban is működött, hogy sok baloldali városlakó egyéniben támogatta Mirkóczkit, de a pártját már nem. (De nemcsak Egerben, hanem az összes megyeszékhelyen – és országosan is – magasabb volt a részvétel, mint négy éve.)
Ahol még esélyesnek kiáltották ki a Jobbik jelöltjét, ott egyértelműen szavazattöbbletet produkáltak egyéniben, de listán nem feltétlenül. Ilyen választókerület volt a miskolci 1-es, ahol a Jobbik jelöltje négy éve 15 ezer szavazatot, a voksok harmadát szerezte, most közel 21 ezret, a voksok közel 39 százalékát. Egyéni mandátumot azonban ez sem eredményezett, ráadásul listán jóval kevesebb szavazatot gyűjtött a párt, 13 ezret. Vagyis Egerhez hasonlóan itt is azt láthatjuk, hogy a Jobbik törzsközönsége megfogyatkozott, miközben jelöltjeit lényegesen nagyobbra pumpálta a taktikai szavazás.
Érdemes megvizsgálni, hogyan szerepelt a párt a nyugat-magyarországi megyeszékhelyeken. Tatabányán listán több mint háromezerrel több voksot gyűjtöttek, mint négy éve egyéniben, Veszprémben majdnem plusz kétezer-ötszáz, Győrben plusz ezerötszázban van a párt és Kaposváron is sikerült növekedni. Csak Zalaegerszegen van enyhe csökkenés. A radikális üzenetekre korábban vevő keleti megyékben estek, a polgárosodottabb nyugati városokban nőttek.
Különleges helyzet állt elő Mellár Tamás (Pécs 1.) és Hadházy Ákos körzetében (Szekszárd 1.), hiszen mindkét jelöltet esélyesnek tartották a győzelemre. Mellár nyert is, így a Jobbik egyéni jelöltjei sokkal rosszabbul szerepeltek, mint négy éve, Szekszárdon a visszaesés 10 százalékos volt. Listán azonban plusz kétezerben van a Jobbik a pécsi egyesben, Szekszárdon viszont ugyanekkora mínuszban. (A részletesen nem taglalt megyeszékhelyeken csekély az elmozdulás a négy évvel ezelőttihez képest, bármilyen irányról is legyen szó.)
Két elnök Vona után
Összességében megállapítható, hogy nem pusztán azért szavaztak többen a Jobbikra idén, mert a magas részvétellel együtt többen mentek voksolni, a néppártosodás új szegmenshez, a városi szavazókhoz ért el. Azonban ezek a szavazók nem annyira elkötelezettek, mint az egykori, Gárda-árnyékban megbújó radikális jobbikosok. Az új szimpatizánsok – ha kell – gondolkodás nélkül megosztják a két szavazatukat egy esélyes, akár baloldali jelölt és a Jobbik-lista között. De a növekedés kétségtelen, a kérdés csak az, hogy lesz-e elég türelme a pártvezetésnek, a párt megmondóembereinek és nyomásgyakorlóinak ahhoz, hogy a néppártosodásnak nevezett irányváltás még tovább duzzassza a tábort.
A néppártosodás másik mellékterméke már korántsem pozitív: a radikalizmus által kínált szubkultúra nélkül a falusi aktivista hálózat visszaépült. A Jobbik ugyan képes volt magát eladhatóvá tenni a városban, de ezzel párhuzamosan meggyengült a jelenléte a kistelepüléseken. A számok azt mutatják, hogy jelentősen változott meg a választói bázisa, miközben abszolút számai alig változtak.
Vona Gábor átmeneti visszavonulása után a párt a társelnöki rendszer bevezetését tervezi, a posztra Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton a legesélyesebb, hiába lebegtette be indulását Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László is. Ugyan a múltban Sneider és Gyöngyösi is kitűnt radikalizmusával, előbbi Roy néven ismert egri szkinhed volt, Gyöngyösi pedig néhány éve még listázni akarta a zsidó parlamenti politikusokat, de úgy tudni, mára a néppárti irány feltétlen hívei lettek, akik egy 660 milliós ÁSZ-bírsággal vehetik át a Jobbikot. Kérdés, hogy melyik irányban van több választói tartalék a párt számára: a városban vagy vidéken?
*
Az egyéni választókerületek összesített listás szavazatszámaiért köszönet a Közös Ország Mozgalom kutatóinak.
