„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Elfogták a rendőrök azt a nyírmártonfalvai férfit, aki a kerékpárjára felszerelt szirénával állított meg valakit rendőrnek adva ki magát.
Egy nyíracsádi lakos szerdán dél körül jelentette a rendőröknek, hogy egy férfi rendőrnek adta ki magát, és meg akarta őt büntetni.
A járőrök azonosították az elkövetőt, egy 48 éves nyírnmártonfalvai férfit, aki rendőrség feliratú pólóban a biciklijére felszerelt szirénával egy másik biciklist megállított, majd magát rendőrnek kiadva szabálysértés elkövetése miatt meg akarta bírságolni.
A sértett azt mondta az álrendőrnek, hogy nincs nála pénz, mire az elkövető közölte vele, hogy akkor figyelmezteti, de legközelebb fel fogja jelenteni.
A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy azért követte el a bűncselekményt, mert pénzhez akart jutni. P. Józsefet előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre, és ellene csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a nyomozó hatóság.
A szirénázó bicikliről videó is van, ezzel a járgánnyal garázdálkodott a férfi:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.