A szervező Nakama Partners tulajdonosaként felkonferálva Sarka Kata és Rogán Gaál Cecília voltak a vendégei a Vajna-csatornának, miután a hétvégén átadták az Inspiráló Nők díját a Várkert Bazárban. Kifejezetten nem a sztároknak szólt az elismerés, hanem olyan nőket akartak díjazni, akik a saját területükön inspirálóak – magyarázta a Mokka csütörtöki műsorában a gála életre hívásának nagy miértjét Sarka Kata, bár egy sor pontosan ehhez hasonló kezdeményezés létezik már évek óta.
Megtudtuk a Sarka–Rogánné-féle inspirálás definícióját is: inspiráló az a nő, aki rengeteg olyan tevékenységet végez, amivel felhívja MAGÁRA a figyelmet. Amit észbe kapva utána kiegészítettek azzal, hogy vagy a munkája miatt fontos, illetve „karitatív tevékenységet végez”.
A korábbi külsejéhez képest furán másképp kinéző Rogán Gaál Cecília számára a legnagyobb élmény az volt, hogy a részt vevő nők közül szinte mindenki sírt, olyan fontos ez az elismerés nekik. Mikor rákérdeztek, számára inspiráló nőt nehezen tudott volna mondani, arra hivatkozva, hogy az ő életében csak férfiak vannak – majd közepesen belezavarodott ebbe a sajátos gondolatmenetbe.
Ezúttal Mádai Vivien végszavazott a tökéletesen elvárt alákérdezéssel a „nagyszabású eseményről” a NER nagyasszonyainak, itt megnézheti a teljes beszélgetést, de a Super Tv2 műsorra is tűzi a pazar gálát.