szerző:
hvg.hu

A javaslatot, ha elfogadják, tényleg önálló büntetőjogi tényállás lehet a jogellenes bevándorlás szervezése. A törvény azt is kimondaná, hogy elfogadhatatlan a menedékkérelme annak, aki olyan országon keresztül érkezett Magyarországra, ahol már nincs kitéve üldözésnek vagy "ha abban az országban, amin keresztül Magyarországra érkezett, a megfelelő szintű védelem biztosított".

Miután Pintér Sándor belügyminiszter benyújtotta a javaslatcsomagot, közleményt adott ki a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő szervezet, amely szerint a kormány a rászorulók segítőit inkább börtönbe küldené, mintsem meghallaná a kritikájukat. Úgy látják, hogy a kormány a büntetőjogot akarja fegyverként használni az emberi jogok védelmezőivel szemben, vagyis elzárással és börtönnel fenyegeti azokat, akik jogszerűen lépnek fel Magyarország emberi jogi kötelezettségeinek védelmében.

Beterjesztették a szigorított Stop Sorost, jöhet a kitiltás

Pintér Sándor belügyminiszter beterjesztette az országgyűlésnek a Stop Soros-törvénycsomagot, amiről minden fideszes politikus azt mondta, szigorú, szigorúbb, mint a választások előtt. Nem hazudtak.

Bár a korábbi verziók is botrányosak voltak, a humanitárius és jogi segítségnyújtás börtönnel fenyegetése elfogadhatatlan egy demokratikus államban" – írták.

A szervezet szerint a javaslat szándéka visszahozni a félelem évtizedek óta nem tapasztalt légkörét. "Ezen a törvény részleteinek finomítgatása sem segíthet, a javaslatot nem szabad megszavazni. Aki ilyen törvényt szavaz meg, az világos üzenetet küld: a rászorulókat segítőket inkább börtönbe küldi, mintsem a kritikájukat meghallgatná."

A Helsinki négy pontban foglalta össze álláspontját a javaslattal kapcsolatban:

1. A kormányzat a büntetőjoggal fenyegeti azokat, akik kiállnak az emberi jogokért. Köztük a mindenkit megillető tisztességes eljárás jogáért. Bebörtönzéssel fenyegetni azokat, akik a kiszolgáltatottakat támogatják és a rászorulókat képviselik hatósági eljárásokban. Ez mindennel ellentétes, amit jogállamnak vagy európai értéknek nevezünk.

2. Menedékjogot kérni alapvető emberi jog, nem bűncselekmény. Akit háború, kínzás, bántalmazás fenyeget, az védelemre jogosult a nemzetközi, uniós és a magyar jog alapján is. Ha egy menedékkérőnek valaki jogi segítséget vagy tájékoztatást nyújt, és ezért megbüntetik, azzal a tisztességes eljáráshoz való jogot is kiüresítik.

3. A tranzitzónákba a magyar hatóságok engedélyezik a belépést a menedéket kérőknek, a beengedést követően a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal feladata a menedékkérelmek elbírálása. Amíg a menekültügyi eljárás zajlik, a védelmet kereső jogszerűen tartózkodik az országban – az uniós jog alapján ez egyértelmű. Külföldiek magyarországi tartózkodását csak a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal engedélyezheti, civil szervezet vagy magánember nem.

4. A Magyar Helsinki Bizottság, munkatársaink és ügyvédeink azoknak nyújtanak ingyenes jogi segítséget, akik a menedékkérelmüket már benyújtották, és akiket az ország területére a hatóságok már beengedtek. Ez minden szempontból jogszerű tevékenység.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tényleg van összefüggés a korán kelés és a rák között? Egy új kutatás megadta a választ

Tényleg van összefüggés a korán kelés és a rák között? Egy új kutatás megadta a választ

A Veszprém győzelme olyan, "mint egy nagy tábla csoki"

A Veszprém győzelme olyan, "mint egy nagy tábla csoki"

Dobrev Klára is megszólalt a gruevszki ügyben

Dobrev Klára is megszólalt a gruevszki ügyben

Gyakrabban kereshet majd a Google-ön, ha ezt az új funkciót bevezetik

Gyakrabban kereshet majd a Google-ön, ha ezt az új funkciót bevezetik

Videón az elmúlt évek egyik legdurvább formula autós versenybalesete

Videón az elmúlt évek egyik legdurvább formula autós versenybalesete

Lehet, hogy a Microsoft egyik fejese épp most kotyogta el az új Xbox legnagyobb durranásait?

Lehet, hogy a Microsoft egyik fejese épp most kotyogta el az új Xbox legnagyobb durranásait?