Vagyonnyilatkozatok 2018
Alig több mint hatvan nappal a választás előtt a képviselőknek, kormánytagoknak ismét vallaniuk kellett: január 31. volt a vagyonnyilatkozatok leadásának határideje. Nem mondjuk meg olvasóinknak, mennyire tekintsék hitelesnek ezeket a nyilatkozatokat, erről nyilván mindenkinek megvan a maga véleménye. Egy biztos: gyűjtésünkből megtudja, mekkora vagyont vallottak be azok, akik vezetik az országot, vagy szeretnék azt vezetni. Aztán ezt mind fel lehet idézni, amikor majd 2018 híreinek főszereplői lesznek.
68,5 millió forintnyi banki megtakarítása és 96 millió forintnyi „egyéb” követelése van frissen leadott vagyonnyilatkozata szerint fideszes Bajkai Istvánnak. A parlamentben újoncnak számító egykori Fidesz-alapító ezen túl 12 millió forintnyi nemesfémmel (nem részletezi, de gyaníthatóan ékszerrel), valamint egy kisebb ingatlanbirodalommal is rendelkezik: a 17.kerületben egy 1470 négyzetéteres telken fekvő 240 négyzetéteres ház negyede, a belvárosban pedig egy 83 négyzetméteres lakás fele az övé, a Pest megyei Gomba községben viszont egy 1350 négyzetéteres telken álló 75 négyzetméteres házon túl övé például a helyi kultúrház műemléképülete is , de van a nevén egy csomó , a településhez tartozó erdő, árok és "kivett terület” is.
Autója nincs az Orbán-család ügyvédjeként is ismert képviselőnek, a foglalkozásából (árint az ügyvédiből) befolyó jövedelmére viszont nem panaszkodhat: a 20,1 százalékos tulajdonában álló SBGK Ügyvédi Irodától származó éves bevételeként 72,6 millió forintot tüntetett fel a politikus. Ez utóbbi annyira egyébként nem meglepő, ismervén, hogy a közbeszerzésekkel és nemzetközi joggal foglalkozó iroda egyedül és különböző összetételű konzorciumok tagjaként is több, egyenként is milliárdos összegű kormányzati megbízást kapott az elmúlt években. (Konzorciumi tagként például csak a Miniszterelnökségtől 13,5 milliárd forint értékben)
Az SBGK-n túl Bajkai a tavaly májusban alapított Aponius Consulting Kft százszázalékos tulajdonosa is, amely rakétát megszégyenítően lőtt ki rögtön az alakulása után: az üzletviteli és egyéb tanácsadással foglalkozó cég csak az alapítása évében számos állami közbeszerzést nyert el, több mint féltucatot például a Fidesz alapító-társa, Szájer József felesége, Handó Tünde vezette Országos Bírói Hivataltól (OBH).