Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az SBGK Ügyvédi Iroda és az Ész-Ker Kft. nyerte a Miniszterelnökség közbeszerzési és jogi tanácsadói keretszerződését. Az SBGK munkatársa a Fidesz-alapító Bajkai István, aki Orbán Ráhel jogi képviseletét is ellátta már, az Ész-Ker tulajdonosa pedig Kárpáti Péter György, akinek van közös cége Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársával, Hamar Endrével.
Évente legalább 2-2,5 ezer eljárásban kell tanácsot adnia legalább 10-13 ezer dokumentum tartalmához annak az ügyvédi irodának és cégnek, amely megnyerte a Miniszterelnökség által kiírt tendert. Az SBGK Ügyvédi Irodának és az Ész-Kernek egyedi megrendelések alapján kell közbeszerzési-jogi véleményt készítenie minőségellenőrzési jelentésekről, minőségellenőrzési tanúsítványokról, tendereredményekről, és az ezekhez kapcsolódó hiánypótlási felhívásokról, szerződésmódosításokról kell állást foglalniuk.
A megbízás díja 5 millió forint híján 5 milliárd forint. Az elmúlt néhány évben ez az ügyvédi iroda és kft. összességében – hol önállóan, hol kiegészülve más partnerekkel – ennél is nagyobb pénzkerettel kapott megbízást a Miniszterelnökségtől különböző feladatokra. Az uniós forrásokra kiírt vidékfejlesztési pályázatok véleményezéséért 1,8 milliárd forint jár nekik, egyéb uniós tenderek tanácsadásáért több mint 3 milliárd forint.
Júliusban 670 millió forintért vállaltak el közbeszerzési tanácsadást 1500-2000 eljárásban 10-12 ezer dokumentum átnézéséért. A mostani megbízás iratonként jóval magasabb tarifát jelent.
A sikertörténet főszereplői több szálon is kötődnek a Fidesz-kormányhoz, sőt egyes jelek szerint Orbán Viktor miniszterelnök családjához is. Az SBGK Ügyvédi Iroda egyik munkatársa Bajkai István, aki a Fidesz egyik alapítója, a VII. kerület alpolgármestere, és a 444.hu úgy tudja, hogy Orbán Ráhel jogi képviseletét is ellátta már.
Az Ész-Ker Kft. tulajdonosa Kárpáti Péter György, akinek az egyik üzleti partnere Hamar Endre. Hamarnak több közös érdekeltsége is volt az elmúlt években Orbán Ráhel férjével, Tiborcz Istvánnal.Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.