szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kásler Miklós elegánsan jelezte: más a véleménye a homeopátiáról, mint a kamumódszert nemrég védelmébe vevő államtitkárának.

Egy a kormany.hu megbújó közleménybe rejtve tudtatta Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter, hogy nem ért egyet a homeopátiát a minap védelmébe vevő államtitkárával.

Rétvári Bence, az Emmi parlementi államtitkára, ahogy arról beszámoltunk, az alternatív gyógyászat szabályozását firtató MSZP-képviselőknek írt keddi válaszában azt írta a régóta hivatalosan is hatástalannak, sőt károsnak nyilvánított homeopátiáról, hogy

„világszerte alkalmazott rendszer, ahol az alkalmazó orvos tudása és orvosi felelőssége dönteni, hogy adott páciensnél alkalmazza-e vagy sem.”

Az államtitkár nyilatkozatán MTA több akadémikusa is kiakadt, a kormánynak szerintük  ugyanis éppen az lenne a dolga, hogy megvédje a homeopátiához hasonló áltudományos átverésektől az embereket.

©

Ilyen előzmények után jelent meg csütörtökön a kormany.hu-n az erőforrás tárca közleménye, amely szerint az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vezetését hivatalában fogadó miniszter és az akadémikusokból álló testület véleménye

„teljesen megegyezett a Magyar Tudományos Akadémia véleményével a bizonyítékokon alapuló orvoslás szerepének megítéléséről, melybe nem sorolható a homeopátia.”

Kásler Miklós állásfoglalása egyfelől mindenképp megnyugtató, másrészt némileg meglepő is az onkológus korábbi, még minisztersége előtti kijelentéseinek ismeretében, amelyekben egyebek mellett spekulációnak minősítette az ősrobbanás-elméletet, kétségbe vonta az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia egyenlet (E=mc²) érvényességét, az emberi gondolkodás színvonaláról azt mondta, hogy az utóbbi 2000 évben semmit sem fejlődött, a halálos betegségek 70-80 százaléka pedig elkerülhető a tízparancsolat betartásával.

A hvg.hu akadémiai forrásai szerint a miniszter fenti nyilatkozatain túl aggasztották a tudományos élet képviselőit Kásler Miklós Árpád-házi DNS azonosításával, és magyarok eredetével kapcsolatos – szerintük blődség kategóriájába – tartozó  megállapításai is, amelyeket nemsokára amúgy saját, az áltudományok ellen harcoló lapjában, a tudomany.hu-n cáfol majd információink szerint az MTA.

A megbeszélés részleteit ismerő forrásaink szerint a fentiek után az akadémikusokat megnyugtatta a miniszter homeopátiával kapcsolatos állásfoglalása, és az is, hogy a témát kifejezetten ő maga hozta fel, és – mint fogalmaztak –

„látszott rajta, hogy foglalkoztatja”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

Megvannak a lottószámok

Megvannak a lottószámok

Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Maga a szétvarrt Slayer-gitáros üzent a magyar rajongóknak

Maga a szétvarrt Slayer-gitáros üzent a magyar rajongóknak

Elfogadták az új EU-s drónszabályokat, 2020-tól mindenkire vonatkoznak

Elfogadták az új EU-s drónszabályokat, 2020-tól mindenkire vonatkoznak

Babos Tímea mégis főtáblás a Roland Garroson

Babos Tímea mégis főtáblás a Roland Garroson