Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Korábban órákon át nem indított és fogadott járatokat, mert egy felszállás során megsérült a 2-es futópálya burkolata.
Feloldották a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lezárását péntek reggel, a menetrend szerinti közlekedés nagyobb részt helyreállt – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.
A 2-es futópálya csütörtök éjjel fél 12-kor sérült meg, vizsgálat fogja kideríteni, hogy pontosan mi és hogyan történt. A repülőteret azért kellett lezárni, mert az 1-es pálya felújítás miatt zárva van. Összesen 14 éjjeli és hajnali járat nem érkezett meg Budapestre, a járatok Bécsben, Pozsonyban, Debrecenben szálltak le.
Mostanra a futópálya szélén keletkezett sérülést gyorsjavító aszfalttal állították helyre a szakemberek.
Reggelre a járatokat üzemeltető személyzet szigorú szabályok szerint előírt szolgálati ideje lejárt, ezért a repülőgépek nem tudtak Budapestre repülni. A reggeli járatok közül hetet kellett törölni, délelőttre a repülőtér rendje Hardy elmondása szerint nagyobb rész helyreállt.
Mivel péntek a legforgalmasabb nap a légi közlekedésben, ezért előfordulhat, hogy egyes járatok még délután is késve érkeznek vagy indulnak, mert az "áramlásszervezésért" felelős Eurocontrol a légtér zsúfoltsága miatt nem tud teret, úgynevezett slotot biztosítani a járatoknak – mondta Hardy Mihály.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Lejáratást emlegetve és a hatalom által eltitkolt valódi korrupciós esetek feltárását ígérve reagált a Tisza Párt a KEHI anyagára Ruszin-Szendi Romulusz villaügyéről.