Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az MSZP illetékes testülete megállapította, a volt pártelnök fegyelmi vétséget követett el.
Megrovásban részesítette a fegyelmi ügyek tanácsa az MSZP előző elnökét, Molnár Gyulát, miután Molnár a párt háta mögött kötött 60 milliós megállapodást a Liberálisokkal – mondta Tóth Bertalan pártelnök a hvg.hu-nak. A testület megállapította Molnár fegyelmi vétségét.
Bár Tóth a tárgyalódelegáció tagja volt, azt mondja, nem tudott erről a szerződésről. Május közepén frakcióvezetőként ő jelentette be, hogy eljárás indul Molnár ellen. Az ügy a Párbeszéd frakciójának szétverésekor pattant ki, Bősz Anett arra hivatkozva, hogy a Párbeszéd megszegte a megállapodást, kilépett a képviselőcsoportból, amely csak Mellár Tamás független jelölt belépésével maradhatott meg.
Az ügyet ezzel az MSZP lezártnak tekinti – tette hozzá Tóth.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.