Nem új tantárgy lesz, a meglévő tananyagba integrálják a hazafias nevelést

Simicskó István kormánybiztos a Hír TV-nek beszélt arról, hogy a cél az, hogy a diákok kötődjenek a hazájukhoz, egészséges nemzettudatuk legyen.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem új tantárgy lesz, a meglévő tananyagba integrálják a hazafias nevelést

Korábban megírtuk, nem marad feladat – no és a vele járó államtitkári illetmény – nélkül Simicskó István volt honvédelmi miniszter sem: a politikus-kungfu-mestert a hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor – egyelőre két évre, 2020. május 17.-ig.

A Hír TV megkérdezte Simicskó Istvánt, mit is fog jelenteni a hazafias nevelés, hogyan néz majd ez ki a gyakorlatban. A honvédelmi miniszter válaszában úgy fogalmazott: nem külön tantárgyak keretében kellene oktatni azt, hanem a közismerti tárgyak részeként, hozzátéve, hogy külföldön történelem-, földrajzórákon, állampolgári ismeretek órákon így tanítják.

Simicskó arról is beszélt, hogy nem katonákat nevelnének az iskolákban, ugyanakkor a honvédelem is profitálhatna az újfajta oktatásból. A cél az, mondta, hogy a diákok kötődjenek a hazájukhoz, és "egészséges nemzettudatuk" legyen.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.