Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Vasárnap délután a nővére végre magához vette a kisfiút.
Mint ismert, egy kétéves magyar kisfiú is áldozatul esett Donald Trump amerikai elnök szigorának, és a szüleitől elszakítva több mint egy hónapja egy New York-i befogadóállomásra került, miután a szülei illegálisan próbáltak Kanadából az Egyesült Államokba jutni, de a határőrök elkapták őket. Az eljárás alá vont szülőktől elválasztották gyereküket, míg a szülők őrizetbe kerültek.
Június végén, a hír nyilvánosságra kerülésekor a kisfiú 23 éves nővére jelezte, hogy hajlandó magához venni a kisfiút, az amerikai bíróság pedig végül engedélyezte ezt.
A Blikk most arról számolt be, hogy véget értek a kisfiú megpróbáltatásai, ugyanis vasárnap délután a nővére végre elvitte abból az intézetből, ahol nevelőszülők viselték gondját.
A család ügyvédje, Rónai Péter a lapnak azt mondta, hosszas szervezkedés utan végre happy end-del ért véget ez a történet, a kicsi kint van, és végre testvérével, Laurával lehet. Hozzátette, az ügy akkor ér teljesen a végére, ha a szülők is újra együtt lehetnek a gyermekkel, ezért most azon fog dolgozni, hogy nekik is segítsen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.