Nem szeretett otthon ülni, inkább eljárt lopni

Nincs rosszabb az unatkozó betörőknél, akik ráadásul bliccelnek is.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem szeretett otthon ülni, inkább eljárt lopni

Egy 46 éves konyári férfi többször azért utazott Debrecenbe, hogy közintézményekbe törjön be. Március 27-e és június 16-a között készpénzt, fényképezőgépet, számítógépeket és más értéktárgyakat zsákmányolt a betörésekből.

A rendőrök múlt csütörtökön kapták el a tolvajt.

A férfi kihallgatása alatt beismerő vallomást és elmondta, hogy nem szeretett otthon ülni, ezért inkább utazgatott és ahol éppen leszállították a vonatról, ott keresett egy óvodát vagy egy iskolát, ahová este betört. Azért szállították le, mert jegyet persze sosem váltott.

Azt is elmondta a rendőröknek, hogy összesen hét közintézménybe tört be, és az ellopott tárgyakat a debreceni piacon eladta, az így szerzett pénzt pedig elszórta.

A bíróság szombaton rendelte el a férfi előzetes letartóztatását – közölték hétfőn