Diplomáciai rekordhónapot tudhat maga mögött Orbán Viktor

A külügyminisztérium szerint ez is azt mutatja, hogy a világ vezetői odafigyelnek Magyarországra.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Diplomáciai rekordhónapot tudhat maga mögött Orbán Viktor

„A világ legfontosabb vezetőivel találkozott az elmúlt hetekben a miniszterelnök” – így kezdte szerdai sajtótájékoztatóját a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Menczer Tamás Orbán Viktor diplomáciai találkozóiról számolt be – tudják, amiről a miniszterelnök maga is rendszeresen hírt ad Facebook-oldalán, visszaszámlálva a napokat a vakációig. Valóban, Orbán Viktor nem sokat pihenhetett az utóbbi időben: találkozott a német kancellárral, a kínai és az izraeli miniszterelnökkel, az orosz és a török elnökkel, valamint telefonon beszélt az amerikai elnökkel, akivel a NATO-csúcs keretében személyesen is váltott néhány szót.

A KKM szerint a diplomáciai szempontból eseménydús hetek egyértelműen azt mutatják, hogy

Mindez az jelenti, hogy a világ vezetői odafigyelnek a magyar miniszterelnökre, egy olyan közép-európai miniszterelnöknek tekintik, akinek a véleményét fontos és érdemes is meghallgatni."

Azt is hozzáteszik, hogy

bár politikai ellenfelei azzal bírálják a kormányt, hogy Magyarország diplomáciailag elszigetelt, ezek a találkozók jól mutatják, hogy ez „alaptalan butaság”, ennek éppen az ellenkezője igaz.”

A külügyminisztérium szerint a világ vezetői több okból is figyelemmel követik Orbán Viktor tevékenységét: legfőképp azért, mert a miniszterelnök szakított a „merjünk kicsik lenni politikával”,illetve hogy a kormány mindig fellép a magyar érdekek védelmében. Ráadásul a kabinet jó válaszokat adott a nemzetközi kihívásokra, ami jó pont több ország vezetőjének szemében is.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.