Már sejtik, miről beszél majd Orbán Tusnádfürdőn

Elkezdődött a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ahol szokásához híven Orbán Viktor miniszterelnök is előad majd.

  • hvg.hu hvg.hu
Már sejtik, miről beszél majd Orbán Tusnádfürdőn

Minden évben kiemelt figyelem övezi a tusnádfürdői eseményt, ugyanis a kormányfő rendszerint itt értékeli a mögöttünk hagyott időszakot, de arról is szokott beszélni, mi várható az elkövetkező hónapok, évek során.

A kormánypárti Magyar Időknek nyilatkozó Deák Dániel szerint a miniszterelnök az elmúlt években a gazdasági világválság következményei­ről, a migráció okairól és hatásairól, az amerikai elnökválasztásról is kifejtette itt a véleményét. A Figyelő munkatársa, aki egyben politológus is, úgy véli, Orbán most is "előremutató beszédre" készül, és amit szerinte ott a kormányfő megfogalmaz, az valósággá válik.

"A miniszterelnök évértékelője, valamint az áprilisi kampánybeszéd után azt gondolom, hogy a Tusványoson elhangzó gondolatkör legalább 2030-ig tartalmazza majd a távlati célokat, ezek középpontjában pedig a demográfia, a családpolitika, valamint a bevándorlás áll majd" – mondta Deák a lapnak.

A kormányfő beszédére szombat délelőtt kerül sor.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.