„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Moldován Lászlót is megfosztották tisztségétől, aki az etikai bizottság elnökeként központi szerepet játszott az eltiltások osztogatásában.
Lassan nem marad az LMP-ben, akinek még szabad bármilyen tisztséget viselnie. Hadházy Ákost azért tiltották el tisztségekről, mert a koordinációt és a visszalépést szorgalmazta, Sallai Róbert Benedeket pedig azért, mert fellökte székén Hadházyt.
Később Szél Bernadettet is eltiltották a tisztségviseléstől, de később azért megengedték, hogy betöltse társelnöki pozícióját, amit jelenleg is visel. Kassai Dánielt pedig kizárták a pártból, mert visszalépett Kunhalmi Ágnes javára Dél-Pesten.
Moldován Lászlót, az etikai bizottság elnökét most azért fosztották meg tisztségétől, mert a Magyar Hírlapnak adott ki információkat a Sallai-féle tettlegességről. Ez azért különösen abszurd, mert Moldován eddig oroszlánrészt töltött be a fegyelmi eljárások menedzselésében. Őt azonban csak az etikai bizottságból zárták ki, egyéb tisztségeket viselhet. Éppen őt választották az LMP budapesti elnökévé, amivel Ungár Pétert is megelőzte a posztért folytatott harcban. Talán mondani sem kell, hogy a pályázat óta már Ungár Pétert is eltiltották a tisztségviseléstől.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.