szerző:
hvg.hu

A Nyíregyházi Törvényszék úgy látja, a távoltartási végzés, meg a politikusra szerelt nyomkövető bőven elegendő.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Nyíregyházi Törvényszék július 27-én az előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárásban – 5 millió forint óvadék ellenében – megszüntette dr. K. Gy. vádlott letartóztatását, és bűnügyi felügyeletet, valamint nyomkövető eszköz alkalmazását, s a sértettől történő távoltartást rendelt el vele szemben.

A vádirat szerint a vádlott 2015. február 25-én élettársát súlyosan bántalmazta, melynek következtében a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A törvényszék idén március 20-án megszüntette a vádlott előzetes letartóztatását, mivel képviselő-jelöltként indult az országgyűlési választáson, és az eljárás a vádlott mentelmi joga miatt nem volt folytatható. A választások után a büntetőeljárás újraindult, és május 28-án ismét elrendelte a bíróság a vádlott letartóztatását.

A néhány nappal ezelőtt, július 27-én megtartott tárgyaláson a vádlott és védője óvadék ellenében indítványozta a letartóztatásának megszüntetését, a bíróság az indítványnak helyet adva – óvadék letétele esetére – megszüntette a letartóztatást és bűnügyi felügyeletet, valamint nyomkövető alkalmazását rendelte el a vádlottal szemben. Ezenkívül elrendelte a vádlott távoltartását a sértettől. A bűnügyi felügyelet keretében a vádlott nem hagyhatja el lakóhelyének közigazgatási területét.

A törvényszék álláspontja szerint a bűnügyi felügyelet, a távoltartás és a nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásának elrendelésével a kényszerintézkedési célok elérhetők. Figyelembe vette a törvényszék azt a tényt is, hogy a vádlott több mint három évet töltött letartóztatásban.

A végzés nem végleges, az ügyész fellebbezést jelentett be.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!