Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A kormányzat jövő szeptemberre ígérte a bevezetést, ám ez a koncepción dolgozó szakemberek szerint szinte biztosan nem tartható.
Csak egy félkész verziót kapott kézhez az új Nemzeti alaptantervből (NAT) az Emberi Erőforrások Minisztériuma – értesült a Népszava. A lap több forrásból is úgy tudja, hogy az alaptanterven dolgozó szakemberek nagyjából a fejlesztés felénél tartanak, szerintük a kormány által beígért, jövő szeptemberi bevezetés szinte biztosan csúszni fog. A projekt tavaly ősszel indult, a kidolgozás pedig legalább kétéves munka.
Nem csak ez aggasztja a NAT-on dolgozó szakembereket: azt mondják, a kormány eddig ugyan nem szólt bele a munkájukba, de azt leszögezték, hogy az új alaptantervnek kellően nemzetinek, munkaalapúnak és családközpontúnak kell lennie. Azt azonban már nem árulták el, hogy ezeket a célokat milyen szempontrendszerek mentén kellene megvalósítani. A szakemberek szerint a NAT fejlesztésével megbízott miniszteri biztos, Csépe Valéria
mindenre bólogat, amit a kormány kér, de az elvárásokat már nem továbbítja a szakmai csoportok felé, hagyja, hogy azok önállóan döntsenek.
Ebből pedig előbb-utóbb konfliktus is lehet, ha a kormányzatnak nem tetszik a kidolgozott koncepció.
Az új alaptantervhez egyébként még megfelelő tankönyvek sem állnak rendelkezésre: a Népszava úgy tudja, azokat csak a közeljövőben kezdik kidolgozni, a kormány elképzelésében pedig kétféle tankönyv szerepel.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.