A Mérce beszámolója szerint az ötvenes éveiben járó nő és idősebb élettársa korábban 3 millió forint kölcsönt vett fel, az összegnek azonban csak több mint felét tudták visszafizetni előbbi rokkantsági ellátásából. Tartozásuk mostanra a kamatokkal együtt 13 millió forintra nőtt.
A lakáshoz a végrehajtáshoz számos rendőr érkezett, akik – miután a pár nem nyitott ajtót a végrehajtónak – egy lakatos segítségével jutottak be a lakásba. A nőt az egyenruhások vitték ki az ingatlanból, élettársa összepakolt táskával, önként távozott.
A nő, mire leértek vele a földszintre, rosszul lett, összeesett, le is kellett ültetni, végül mentőt is hívtak hozzá. A lap úgy tudja, hogy végül nem kellett kórházba vinni.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.