Elbontatja a közútkezelő az MKKP felcsúti buszmegállóját

A párt megpályáztatja.

  • hvg.hu hvg.hu
Elbontatja a közútkezelő az MKKP felcsúti buszmegállóját

El kell bontani a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak a Felcsúton épített buszmegállót, az erről szóló határozatot a prát Facebook-oldalára posztolta ki.

A buszmegállót az MKKP a múlt heti helyi polgármester választást megelőző kampányban húzta fel még augusztus elején. Mivel engedélyük erre nem volt, amint nekifogtak, megjelent a helyszínen a rendőrség, de végül mégis megépült a beálló.

Az elbontást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezdeményezte mint annak a főútnak a fenntartója, amelyiknél a falétesítmény megépült. A határozat szerint a megállót három napon belül el kell bontania a pártnak, ellenkező esetben az épített környezet kialakításáról és védelméről szóló törvény alapján eljárást kezdeményeznek, és el is bontják – a párt költségére.

Facebook-posztjában az MKKP azért megjegyzi: a bontás előtt megkérdezik a helyieket, szükségük van-e a buszmegállóra, ha nem, akkor lehet pályázni rá.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.