szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Kitüntették a demográfust, akinek a nevéhez fűződik a gyermekek szavazati joga, amit a gyermekek nagykorúsáig a szülők gyakorolhatnak. Mi jöhet ezt követően? Erről ír a legfrissebb HVG hetilap.

Szent István-rendet adományozott Áder az Amerikában élő Demény Pál demográfusnak. A legmagasabb állami kitüntetést azok kaphatják, akik kimagasló életművet tudnak felmutatni, vagy Magyarország érdekében tettek le az asztalra valami figyelemre méltót.

Demény kitüntetésével a kormány felhívhatja ugyanis a figyelmet egy olyan régi tervre, amely Demény nevéhez kötődik, és elnyerte a Fidesz vezetőinek, sőt személyesen Orbán Viktornak is a tetszését. Demény ugyanis évtizedek óta favorizálja azt az elképzelést, hogy a gyermekeknek is legyen szavazati joguk, azt helyettük – a nagykorúság betöltéséig – a szülők gyakorolhatnak.

Az ötlet Demény részéről főleg annak szól, hogy a csökkenő népességű országokban hogyan lehetne népszerűvé tenni a gyermekvállalást. Mint a HVG-nek adott interjújában négy évvel ezelőtt elmondta, a szavazati jog megadása ezt azzal segíthetné elő, hogy a pártok szükségszerűen reagálnának a gyermekesek igényeire.

„A bölcsődék és más gyermekintézmények építése vagy például a korai iskoláztatás feltételeinek javítása a mainál nagyobb hangsúlyt kaphatna.”

Az akkori interjút itt olvashatja el.

További részletek és érdekességek a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban.

 

©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

A Mazsihisz válasza Demeter Szilárdnak: Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen és megbocsáthatatlan

Eltűnt a kacsacsőrű emlősök fele, veszélyeztetetté kell nyilvánítani a fajt

Eltűnt a kacsacsőrű emlősök fele, veszélyeztetetté kell nyilvánítani a fajt

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot