szerző:
hvg.hu

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő posztban magyarázza el, hogyan nem bontotta ki az igazság minden szeletét Deutsch Tamás képviselőtársa az ATV-n, és hogyan buktatta le saját magát az egy ajánlattal lebonyolított közbeszerzések arányáról.

Ujhely István MSZP-s Európai Parlament-képviselő hosszú Facebook-bejegyzésben kommentálja Deutsch Tamás ATV-s szereplését. Deutsch, akinek már a Sargentini-jelentésről szóló parlamenti szavazás módszertanával kapcsolatban is voltak kreatív narratívái, azt állítja, a jelentés hazudik, mert azt állítja, 2017-ben az egyetlen ajánlattal lebonyolított közbeszerzések aránya 36 százalék volt, márpedig ez nem igaz, mert 25 százalék a valós szám. A fideszes EP-képviselő megpróbált beadni egy módosító beadványt emiatt, eredménytelenül.

Ujjhelyi István
©

Ujhelyi több megállapítást is tesz:

-A jelentés 2016-ra vonatkozóan közöl adatokat

-A hivatalos dokumentumok szerint 2017-re vonatkozóan is 30 százalék fölött van a valós adat

-Deutsch módosítójának semmi nyoma sincs

-Deutsch maga is elismerte a 36 százalékot, egy Index-cikkben szerepel ez: "Deutsch Tamás, a szakbizottság kormánypárti magyar tagja elismerte, hogy a 36 százalékos arányra nem lehet büszke Magyarország, de kiugróan rossz eredménynek azért nem lehet tekinteni."

"Apró hazugság, apró csúsztatás, de tökéletesen mutatja, hogy miként működik a fideszes propaganda. Ennyit arról, hogy a kormány miként állítja be „hazugságok gyűjteményének” a Sargentini-jelentést. Hogy is szokta mondani Deutsch Tamás? „Ennyi.”"

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Három hónapos a francia kormány ellen tiltakozó sárgamellényes mozgalom

Három hónapos a francia kormány ellen tiltakozó sárgamellényes mozgalom

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól

Egyszerűbb lesz bírósági illetéket fizetni márciustól

Nagyon megijedtek a svédek, kongatják a vészharangot, mert 78 centivel nőhet a tengerszint

Nagyon megijedtek a svédek, kongatják a vészharangot, mert 78 centivel nőhet a tengerszint

Melyik navigációs app a legjobb? Melyik mennyi mobilnetet fogyaszt?

Melyik navigációs app a legjobb? Melyik mennyi mobilnetet fogyaszt?

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

Küszöbön az Iszlám Állam teljes veresége

A Gazprombank zárolta a venezuelai állami olajcég számláit

A Gazprombank zárolta a venezuelai állami olajcég számláit