szerző:
hvg.hu

Veres András szerint a kormány megpróbálta megvédeni az országot, ezért a védekezésért sújtotta ítélet Magyarországot.

A SZEMlélek oldalán jelent meg egy írás a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökéről, azzal a címmel, hogy Veres András szomorú az Európai Parlament hazánkat érintő döntése miatt.

Veres a lengyelországi Poznanban vezette le, mi a baj szerinte a múlt héten elfogadott Sargentini-jelentéssel. Ő úgy véli, "adódhat néhány kérdéses pont, ám a kormány megpróbálta megvédeni Európát és a saját országát. Úgy gondoljuk, ezért a védekezésért sújtotta ítélet hazánkat."

A 444 által kiszúrt írás másik részében Veres arról beszél, hogy a XVI. században egyszer már komoly támadást szenvedett el Magyarország az iszlámtól, ami miatt

nagyon rossz emlékek élnek bennünk, az egyházat teljesen lerombolták. Most az emberek félnek egy újabb elmozdulástól az iszlám irányába.

Veres szerint az ország nincs a migránsok ellen, "ám az a rendszer, amit az EU szeretne, nem egyezik a magyar kormány szándékával, miszerint oda vigyük a segítséget, ahol az emberek vannak".

Az elnök szerint "minden ember segítséget kapott, aki Magyarországra jött. Még akkor is, ha azt mondhatjuk, senki nem kíván az országunkban maradni, Németországba, Franciaországba vagy máshová szeretnének menni. 2015-ben migránsok nagy tömege érkezett, és már akkor is mind a kormány, mind a katolikus egyház mindent megtett, amit tudott értük."

A Sargentini-jelentést bíróságon készül megtámadni a kormány, azt pedig, hogy mennyire nem tetszik nekik a dokumentum, rövidesen a tévében és rádióban is hangoztatni fogják.

A Sargentini-jelentés körül kirobbant botrányról itt olvashatnak további részleteket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
16 milliárd forintot költött a budapesti olimpia pályázatát szervező cég

16 milliárd forintot költött a budapesti olimpia pályázatát szervező cég

Márki-Zay aláírt, megalakulhat a polgármester ellenzéki egyesülete

Márki-Zay aláírt, megalakulhat a polgármester ellenzéki egyesülete

Rekordnépszerű az EU a NER-ben

Rekordnépszerű az EU a NER-ben

Kilép a Jobbikból a frakcióból kizárt Volner János

Kilép a Jobbikból a frakcióból kizárt Volner János

Hibátlan: ez a kép összefoglalja az utóbbi két nap történéseit

Hibátlan: ez a kép összefoglalja az utóbbi két nap történéseit

Elromlott egy jármű, nem járt az M4-es metró egy szakaszon

Elromlott egy jármű, nem járt az M4-es metró egy szakaszon