Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A rendőrség elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.
Megerőszakoltak egy nőt Budapest belvárosában szerdán késő este – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI megkeresésére.
A Ripost hétfői számában azt írta, hogy egy férfi két nőt is megtámadott a Blaha Lujza tértől pár saroknyira lévő Vas utcánál, de az egyiküknek sikerült elmenekülnie. A rendőrség az újsággal azt közölte, hogy bíróság elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét.
A BRFK szóvivője az üggyel kapcsolatban az MTI megkeresésére azt mondta, a kerületi kapitányság egy rendbeli szexuális erőszak, és további egy rendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt indított eljárást.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.