Meglépett a házi őrizetből, letartóztathatják M. Richárdot

A Dózsa György úti baleset gyanúsítottja egy belvárosi étteremben jelent meg engedély nélkül.

  • hvg.hu
Meglépett a házi őrizetből, letartóztathatják M. Richárdot

Őrizetbe vették a Dózsa György úton történt baleset egyik gyanúsítottját, M. Richárdot, miután újra megszegte a házi őrizet szabályait, és november 19-én megjelent egy belvárosi étteremben. A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint

a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak többszörös megszegése mellett már a bizonyítás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye miatt is indokolt a gyanúsított letartóztatása. A fent megjelölt célok eléréséhez a bűnügyi felügyet alkalmazása már nem elegendő.

Az ügyészség szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön dönt arról, hogy letartóztatják-e M. Richárdot. A férfi egyszer már februárban is megszegte a házi őrizet szabályait.

M. Richárd védője korábban indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy enyhítsenek védence házi őrizetén, de ezt a bíróság elutasította.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.