3,2 milliót adott bélyeggyűjtőknek Kövér László

Évi 73 milliót oszthat szét a házelnök, a pénz jó része határon túli magyaroknak ment.

  • hvg.hu hvg.hu
3,2 milliót adott bélyeggyűjtőknek Kövér László

November végéig 52 millió forintot osztott szét Kövér László házelnök az éves keretéből – írja Blikk a Parlament honlapján található információk alapján. Összesen 22 millió forintból a határon túli magyarokat segítette – egy erdélyi plébániának is küldött pénzt –, de keretéből a szabolcsi bélyeggyűjtőknek és két másik filatéliaközösségnek is jutott összesen 3,2 millió forint. Kövér a Lezsák Sándor kormánypárti politikus által létrehozott Népfőiskolának 600 ezret utalt.

Az Országgyűlés Sajtóirodája a lapnak azt írta, "a jogszabály által biztosított adományozás kedvezményezettjeinek listája tükrözi a házelnök úr értékrendjét".

Áder János 60 milliót költött eddig – 1 milliót ő is küldött bélyeggyűjtőknek, 3,2 milliót pedig a kisfaludi vadasparknak –, hivatala szerint Áder "jellemzően gyermek-egészségügyi, gyermekjóléti, karitatív, egyházi és kulturális célú projektek megvalósítását segíti, amelyek az elnöki támogatás nélkül nem valósulhatnának meg".

Sólyom László volt államfő adománykeretének nagyobbik részét visszatérően két szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége kapja (idén 23, illetve 42 millió forintot), a megmaradt összegről pedig a beérkező felkérések alapján dönt.

Schmitt Pál volt elnök a magyar sportolókat támogatja bőkezűen, a felhasznált 65 milliójából népdalénekesek és fogyatékkal élők is kaptak pénzt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.