Ahogyan beszámoltunk róla, miután októberben az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát, novemberben gyanúsítottként hallgatták ki Simonka György fideszes képviselőt, aki az ügyészség szerint egy bűnszervezet vezetőjeként a politikus lényegesen túlárazta az elnyert közbeszerzéseket, a megemelt összegnek pedig a 45 százalékát kérte vissza készpénzben.
Kihallgatásán a politikus tagadta a bűncselekmények elkövetését, és panasszal élt gyanúsítása ügyében. Most az MSZP-s Harangozó Tamás rákérdezett a legfőbb ügyésznél, hogy elfogadták-e Simonka panaszát. A képviselő kérdésére Polt Péter írásban közölte: a panaszt a Legfőbb Ügyészség december 5-én elutasította.
A nyomozás folytatódik, így arról Polt nem adhatott bővebb tájékoztatást.