Dobszay János: Kisfoci

Félrevezető közhely, hogy egy ország pusztán a futballja alapján megismerhető, ám klisék szintjén van benne némi igazság. Ahogy Esterházy Péter a „16-os mélyéről” tudósítva írja: a németek – a német futballisták – „megbízható mesteremberek, vízhordók, protestáns etika plusz tüdőkapacitás”. Ezzel szemben a magyarok a játék szerelmesei – „egy strand, ahol nem fociznak, elképzelhetetlen” – eredmény viszont semmi. A héten kezdődő focivébétől remélt szórakozást is beárnyékolja, hogy ismét magyarok nélkül zajlanak a mérkőzések. Igaz, a nemzeti válogatott a napokban két meccsel folytatott kudarcsorozata után talán mindenkinek jobb így. Arról, hogy

miért presztízskérdés mégis a politikusoknak a foci,

miért fontos például Putyinnak, hogy Oroszország vb-t rendezzen, a fideszes potentátoknak pedig az, hogy fel tudjanak mutatni legalább egy csapatot, amelynek ők lobbizták ki a stadionját, Fókuszban rovatunk összeállításában olvashatnak elemzést.

A vb kapcsán önkéntelenül is beugró focis analógiákkal nemcsak országok, hanem azok vezetői is jellemezhetők. A Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor találkozójáról, vagy a most épp saját hírszerző központja felállításán mesterkedő Orbán Viktor terveiről szóló írásaink kapcsán

óhatatlanul is felidéződhet például az öregedő futballista képe.

Ö. f. (Esterházy kifejezése) amúgy még mindig jó játékos, ám megrögzött gyanakvó, aki szerint mindenki csak egyet akar: az ő helyére bekerülni. Ezért nem átall álhíreket terjeszteni, konspirálni.

Aztán voltak, vannak olyan nagy játékosok is a futballtörténelemben, akik sokáig még a kezdőcsapatba sem tudtak bekerülni, ám egy-egy megvillanásukkal (mint a Manchester csapatát egy gól erejéig lealázó Koplárovits Béla) örökre beírták magukat az annalesekbe. Ilyen, a hosszabbításban beállt játékosnak számít Nagy Imre is, akinek – mint Szellem rovatunk cikkéből kiderül – még a halálhíre közzétételére is külön mestertervet kellett készíteni. A felejtés, feledtetés taktikája azonban csak ideig-óráig vált be.

Errefelé ugyanis a történelem is épp olyan, mint a foci:

nincs az a mozdulat, amelyhez ne kapcsolódna fájó múlt, fájó történet és (© E. P.) „jelen idejű rinya”. A 2012-ben elsiratott Malév után most például a Liszt Ferenc, leánykori nevén ferihegyi repülőtér működtetői próbálnak kitörni a magyar átokból (a légiforgalmi kikötő nagyszabású fejlesztési terveiről Gazdaság rovatunk cikke számol be). E szempontból is a legrosszabbkor jött, hogy a kátyúproblémák miatt a minap több órára megbénult reptér híre gyorsabban szárnyra kapott és messzebbre repült, mint az olyan presztízsnövelő eredményeké, amilyen a transzkontinentális járatok küszöbönálló bővítése.

Amiben viszont már ma is kétségtelenül nagyhatalom a magyar: az egy főre jutó fesztiválok száma. Mint Trend-összeállításunkból kiderül, a korábbi évek tendenciái alapján minden második ember idén is megfordul majd legalább egy zenés-táncos-evős-ivós komoly vagy könnyed nyári programon. A gazdag kínálatból a minőségi alapú válogatáshoz támpontokat adva, ezúttal térképen közöljük a HVG – vállaltan szubjektív – programajánlóját.

Persze minden szigorúan csak a sörözéssel egybekötött meccsnézés előtt vagy után fogyasztandó!

A szerző a HVG vezető szerkesztője