Kis János: Könnyen rajtaveszthet Orbán a választások megpuccsolásán
Kis János szerint most az a kérdés, hogy megpuccsolhatja-e a 2026-os választásokat a Fidesz vezetője.
A Kezdő diktátorok kézikönyve – a „norvégbűnöző” Mikal Hem vitriolos politikai szatírája – tíz egyszerű pontban foglalja össze, hogyan kell hatalomra kerülni, majd a jogrend megváltoztatásával életfogytig ott is maradni. A szakma történelmi géniuszaitól és kortárs mestereitől, például a Türkménbasitól, Fidel Castrótól vagy az azeri és a kazah elnöktől vett példákból bárki könnyen ellesheti, miként kell megszabadulni a fárasztó ellenzéki politikusoktól és a kotnyeles sajtótól, központi irányítás alá vonni az intézményeket és a tévécsatornákat, elvetemült propagandagépezetet működtetni, a korrupció tökélyre fejlesztésével hatalmas vagyonra szert tenni, élet-halál urává válni.
Sokkal kevésbé szórakoztató módon, de szinte ugyanezeket a hatalomgyakorlási túlkapásokat sorolja fel a Sargentini-jelentés az Orbán kormány praxisából, amelyek veszélyeztetik az európai uniós alapértékek, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését Magyarországon. Az alkotmányos és választási rendszer működésétől a korrupción át a menekültkérdésig 12 témakörben vizsgálódó jelentésről lapzártánk után szavaz az Európai Parlament, ezért címlapsztorinkban a téma tágabb perspektívájával foglalkozunk: valóban európai tényezővé válhat-e a magát a centrista francia elnökkel szemben pozicionáló Orbán, képes lesz-e az EP-választásokig maga mögé állítani a populista menekültellenes tábort, marad-e a Néppártban vagy az euroszkeptikusok bajnoka lesz, s ami a legfontosabb, (szélső)jobbra tolódhat-e Európa? A svédországi választások eredménye mindenesetre még nem ebbe az irányba mutat; mint Világ rovatunk elemzéséből is kiderül, a voksok 80 százalékát a hagyományos demokratikus pártok szerezték meg.
A despotaképző kisokos hasznos életvezetési tanácsokat is ad a luxus élvezetéhez – a várba-kastélyba-palotába költözéstől a családtagok tejben-vajban fürdetéséig –, főként olyan egyeduralkodók szokásait alapul véve, akikkel Orbán szívesen parolázik, legutóbb a Nomád Világjátékokon és a türk nyelvű országok együttműködési tanácsának ülésén. Bár az attrakció leginkább Rejtő Jenő tollára való, Szellem rovatunk sem megy el szó nélkül mellette, eloszlatja a foci mellett újabban az őstörténethez is értő miniszterelnök tévképzeteit a türk–magyar nyelvrokonságról. Gazdaság rovatunkból viszont az derül ki, hogy Orbán valójában a focihoz sem ért. Cikkünk sportközgazdász szerzője szerint ugyanis a futballban sincs magyar út, a globális labdarúgópiac fejlődési irányát kell követni, az állami támogatással olajozott pénzmosodákat pedig fel kell számolni.
Orbán a rendszerét maga is sokféleképpen becézte már: fülkeforradalomtól illiberális demokráciáig, többen hibrid szisztémának nevezik, a Magyarország rovatunkban nyilatkozó Török Gábor viszont újabb definícióval állt elő. Szerinte az orbánizmus tömegdemokratikus díszletek közt létrehozott királyság, ahol a hivatalokat udvartartás helyettesíti, és kevesebb a belső hatalmi ellenerő, mint a Horthy- vagy a Kádár-rendszerben.
A HVG viszont már a késő kádári puha diktatúrában sem volt hajlandó a hatalom szócsöveként működni. Akkor a szabad sajtó talán első palántája voltunk, most a letarolt terepen az utolsó fák egyike maradtunk. Ehhez eddig is, de a mindinkább kiszáradó hirdetési sivatagban egyre inkább szükségünk van olvasóink támogatására. Ezért dupla címlapunkkal arra buzdítjuk Önöket, továbbra is fizessék elő vagy vásárolják lapunkat, és csatlakozzanak pártoló tagsági programunkhoz.
Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág!
JAKUS IBOLYA
felelős szerkesztő
