Hatvan nappal meghosszabbították Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét

A hatóságoknak még meg kell szervezniük a kitoloncolást.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Hatvan nappal meghosszabbították Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét

Hatvan nappal meghosszabbította a Nyírbátori Járásbíróság kedden a szír Ahmed H. idegenrendészeti őrizetét. A 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit előreláthatólag a Ciprusi Köztársaságba toloncolják majd ki.

A Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője a járásbíróság ítéletéről szóló közleményben azt írta, a hatóságnak több időre van szüksége a kiutazáshoz szükséges úti okmányok beszerzéséhez, valamint a kitoloncolás megszervezéséhez, ugyanakkor az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel, "a közrend és közbiztonság védelme érdekében indokolt az elítélt őrizetben tartása, mivel szabadlábon hagyása esetén a kiutasítás végrehajtását meghiúsítaná, ismeretlen helyre távozna".

A férfi a 2015. szeptember 19-ei elfogásától a szabadlábra helyezéséig a kiszabott öt év büntetés kétharmadát (40 hónap) töltötte le. A vádirat szerint Ahmed H. 2015. szeptember 16-án a Röszke–Horgos közúti határátkelőhelynél történt zavargásokkor megafonnal beszélt a tömeghez, három alkalommal maga is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitását követően illegálisan magyar területre lépett. Röviddel később visszatért a szerb oldalra, és csak három nappal később vették őrizetbe.

Az Ahmed H.-t képviselő Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda közlése szerint a szír férfit múlt szombaton szállították a börtönből idegenrendészeti őrizetbe, itt várja okmányai elkészülését. Ha ez megtörtént, repülőgéppel hagyja majd el az országot.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.