Tetszett a cikk?

Röpködtek a milliók Orbán Viktor évértékelőjén, ahol bejelentette az új családvédelmi akciótervet. Bőszen migránsozott - Soros György nevét összesen háromszor mondta ki, a Jobbikkal összefogó baloldal alaposan megkapta. Összefoglalónk.

Soha nem látott hangulatban tartotta meg Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelőjét: a tömeg többször tombolt és bravózott, Révész Máriusz gyorsértékelése szerint ez volt a miniszterelnök legjobb beszéde. A körítés sem volt mindennapi: Várkert Bazárhoz vezető utat fekete lepellel borított kordonokkal vették körbe, így eltakarva a VIP-érkezőket a kíváncsiskodók elől, de a gyalog érkező fontosember is kapott segítséget: egy magát megnevezni nem kívánó férfi segített a többi között Pócs János fideszes politikus segítségére, akit épp kollégánk faggatott, és egy "János, erre gyere" mondással megszakította az interjút.

©

Ugyanez több politikus esetén is előfordult. Révész egyébként befelé is megszólalt és megfejtette a sötét lepel titkát. Azt mondta, ezzel azt üzenik, hogy

a Fidesz képes rendben tartani az országot.

A kormányoldali médialapítvány éléről az őszintesége miatt kirúgott Varga István ide még bemehetett, kettő után nem sokkal érkezett a helyszínre.

©

Orbánt nem láttuk jönni, ő a Facebook oldalára kitett kép szerint már kettőkor az épületben volt.

Soha rosszabb évet!

Orbán Viktor azzal indított, hogy "soha rosszabb évet, mint a 2018-as volt", mikor harmadszor is kétharmaddal nyertek, és a gazdaság is öt százalékkal bővült. Azt mondja, mindkettőért keményen megdolgozott az ország. Hosszan sorolta a gazdasági eredményeket, intézkedéseket, szerinte

az ország készen áll a győzelemre.

Itt már vastapssal jutalmazott a közönség, ahogy felhangzott füttyszó is. Orbán a szegénység felszámolását ígérte, és azt mondta, a sikeres vállalkozókra történelmi feladat vár:

nekik kell létrehozniuk Magyarország területén kívül azokat a befektetéseket, amelyek profitját hazahozva kiegyenlítjük a Magyarország területéről kivitt profit mennyiségét.

©

Kommunista-náci kézfogó

Nagyon erős hasonlatokkal élve ment neki a baloldal és a Jobbik összefogásának Orbán Viktor, aki azt mondta,

kommunista-náci szövetség rajzolódik ki,

szerinte ez már a politikai pornográfia határát súrolja. Karácsony Gergelyt is süllyesztőbe küldené azután, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos politikus korábbi, a zsidó származású képviselők listázását nem tartotta antiszemita megnyilvánulásnak.

Szégyen, hogy ő még főpolgármester akar lenni, el kellene kullognia a kertek alatt.

Szinte tombolt a közönség, mikor az MTVA székházban akciózó ellenzékieken szórakozott. Orbán szerint a "szocialista-náci koalíció tagjai" inkább tűnnek komédiásoknak, mint vezetőknek.

Megrohamozni a csukott ajtót, tarkóra tett kézzel a földön feküdni, pókemberesdit játszani a tévészékhában ez inkább pályakezdő színészek útkereső magatartása.

Azt mondja, jobb volt ez, mint a szilveszteri kabaré.

Sorost alig említette

A közelgő EP-választás miatt Orbán újra elővette a "migráns-lemezt", visszahozta a régi szólamokat arról, hogy a migránsok a nőkre akarnak támadni és miattuk nő a terrorizmus. Hosszan beszélt a bevándorláspártiakról és az ellene küzdőkről, Soros György nevét viszont csak háromszor mondta ki. Nevének első említésére is 18 percert kellett várni.

©

A gazdaságról alig beszélt: annyit mondott, hogy a dimenzióváltás állapotában van az ipar, fizikai munkásokra mindig szükség lesz, de a kutatásra épülő ipar részesedése nő. Megismétli, arra kell törekedni, hogy a magyar növekedés az unió átlaga fölött legyen két százalékkal, azt mondja,

a legnagyobb eredményeink még hátra vannak.

A nagy bejelentések a végére maradtak

Orbán Viktor bejelentette, a kormány hétpontos családvédelmi akciótervről döntött, a lista még bővülhet.

  • Bevezetik a fiatal házasok gyerekvállalási támogatását, az a 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, 10 milliós kedvezményes kölcsönt kap. A törlesztést az első két gyerek születése után 3-3 évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. Ha megszületik a harmadik gyerek, az egész tartozást elengedik.
  • Bővítik a Csok kedvezményes hitelt is, a két vagy többgyerekesek használt lakás vásárlásra is igénybe vehetik azt. A falusiaknak néhány hét múlva testreszabott támogatást jelent be.
  • A jelzálog hitelnél is óriási könnyítések jönnek: a második gyerek születésekor 1 milliót, a harmadiknál 4 milliót, minden további gyereknél egy-egy milliót vállalnak át a jelzáloghitelből.
  • A legalább négy gyereket szülő és felnevelő nők mentesülnek az SZJA-fizetés alól.
  • Elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját. Egy legalább háromgyerekes család 2,5 milliós támogatást kap egy hétszemélyes autó után.
  • Megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást. Három év alatt 21 ezer új férőhelyet ígért Orbán, ebből idén év végégi megépül 10 ezer.
  • A nagyszülői gyedet is bevezetik, ha a szülők így döntenek, a nagyszülők maradhatnak otthon.

 

©

Bejelentette azt is, a 9. és 11. tanév végén a diákokat kétszer két hétre elküldik külföldre nyelvet tanulni.

Le nem fagyott a mosoly

A helyszínen lévő tudósítónk szerint a hét pont sorolása közben a nők arcáról egy percre sem tűnt el a mosoly, a 40 év alattiak 10 milliót támogatására boldogan bólogattak a nők, az autóvásárláshoz adott pénz említésekor a férfiak is felderültek.

Minden korosztály megkapta a magáét, majd kicsattannak az örömtől

- mondta tudósítónk. A tömeg rendkívül felszabadultan távozott, tudósítónknak mindenki lelkendezett.

Államférfi

- mondta egy néni, mire barátnője hozzátette:

én megkönnyeztem.

Az ellenzék nem könnyezik, hanem tüntet, erről itt tudósítunk.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egyre többen halnak bele az USA-ban abba, hogy kézfertőtlenítőt isznak

Egyre többen halnak bele az USA-ban abba, hogy kézfertőtlenítőt isznak

Olcsóbb lett kávé a koronavírus miatt, de ezt a pénztárcája sajnos nem fogja megérezni

Olcsóbb lett kávé a koronavírus miatt, de ezt a pénztárcája sajnos nem fogja megérezni

Éledezik a hazai idegenforgalom, de külföldi turisták nélkül csak félig teli a pohár

Éledezik a hazai idegenforgalom, de külföldi turisták nélkül csak félig teli a pohár