6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A volt macedón kormányfő a magyar rendőrség szerint érvényes papírokkal jött, a beléptetése is rendben történt.
Közleményt adott ki a rendőrség Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnökkel kapcsolatban, amely szerint megszüntetik az expolitikus ügyében indult nyomozást, mert "megállapítást nyert, hogy Nikola Gruevszki mind a magyar–szerb államhatáron történő belépéskor, mind pedig az azt megelőző határátlépések során érvényes, utazásra jogosító okmányokkal rendelkezett, továbbá a schengeni övezetbe történő beléptetése is a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történt" – idézi a határozatot a 444.
Mindez azért érdekes, mert a szkopjei ügyészség három hónappal a volt miniszterelnök szökése után sem tudott konkrétumokat közölni arról, hogy pontosan "hogyan is került a börtön helyett Magyarországra" Nikola Gruevszki. A nyomozás során több térfigyelő kamera felvételeit is megnézték a nyomozók, 56 embert hallgattak ki, valamint a határőrség számítógépes rendszerét is átvizsgálták, ám abban nem találták annak a nyomát, hogy Gruevszki bármelyik határátkelőn is kilépett volna az országból.
Gruevszki ellen öt ügyben folyik eljárás hazájában, onnan elmondása szerint azért menekült el, mert féltette az életét. Tavaly novemberben kért és kapott menekültstátuszt Magyarországon. Azóta több alkalommal látták az utcán sétálni, például a Westendben is.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.