Több tucat könyvet loptak el egy könyvesboltból – videó

A három elkövetőt rögtön elfogták a rendőrök.

  • hvg.hu hvg.hu
Több tucat könyvet loptak el egy könyvesboltból – videó

Egy óra alatt 73 könyvet lopott el egy újbudai bevásárlóközpont üzletéből két nő és egy férfi – olvasható a rendőrség oldalán. Mint írják, a 39 éves nagykátai K. Ernő két húgával hétfőn lopta el a könyveket, diafilmeket, foglalkoztató füzeteket a könyvesboltból három adagban,

összesen több mint 189 ezer forint értékben.

A férfi megfigyelte az eladók és a biztonsági őr mozgását, majd bement a boltba, több pultról könyveket vett le, majd azokat egymásra pakolta, és egy asztalon hagyta. Az összekészített könyveket ezután az egyik húga felvette, majd azokat a nála lévő speciálisan bélelt táskába pakolta. A nő ezt követően elhagyta a bevásárlóközpontot, a lopott könyveket bepakolta egy autóba, majd ismét visszament az üzletbe. Az elkövetők ezután még két alkalommal loptak az üzletből, a könyveket K. Ernő készítette össze, majd azokat először a 21 éves húga, később a 26 éves húga pakolta el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály zseblopási nyomozói azonban felfigyeltek az elkövetőkre, és a helyszínen tetten érték őket. A nyomozók K. Ernőt az üzlet előtt, két pándi társát pedig a bevásárlóközpont előtt fogták el.

A rendőrök az elkövetők autójában hiánytalanul megtalálták az ellopott könyveket, termékeket, így az okozott kár teljes mértékben megtérült. A nyomozók a két nőt és a férfit előállították a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe is vették őket, a kerületi nyomozók pedig lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.