Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Érdekes fotó került elő.

A családbarát Fidesz-kormány mindig is a gyerekek pártján állt, Kövér László házelnök is a gyerekekről szólván sértette meg a szülőket, a melegeket, és jelezte, vannak Magyarországon másodrendű állampolgárok. Menekültügyben a kormány folyamatosan kommunikálja, az igazán rászorultak megkapják a védelmet, bár ebben is változott a hozzáállás, terhes anyákat is nyugodt szívvel kiteszünk a szerb határnál éjnek évadján.

Bayer Lili újságíró most a Twitteren posztolt egy képet a sajtónak és a civileknek sem hozzáférhető tranzitzónai játszótérről. A kormány által folyamatosan kommunikált sokmilliárdos menekültügyi költés nem igazán látszik a felvételen: a murvatenger közepén futkosnak a gyerekek (a tranzitzónában voltak játszótéri játékok, ezek a felvételen nem látszódnak).

Szél Bernadett független képviselő megtudta, hogy áprilisban 119 gyermek volt a 200 tranzitzónai lakóból – a börtönóvoda udvarán lévő játszótér tehát ennyi gyereknek ad örömöt.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Menekültügy: így lesz lényegében börtön a tranzitzóna

Elkészült a tranzitzónára vonatkozó rendelet, ebben olvasható, hogy a 14 éven felüli kísérő nélküli kiskorúnak eseti gyámot jelöl ki az illetékes kormányhivatal, a rendőrség megakadályozhatja a tranzitzóna elhagyását, és a a módosabb menekültek ki kell fizessék az elutasított menekültügyi eljárás költségeit.

Nagy meglepetést hozott az ausztrál választás

Nagy meglepetést hozott az ausztrál választás

Húszezer kivándorolt magyar jelentkezett csak be szavazni

Húszezer kivándorolt magyar jelentkezett csak be szavazni

Az EP-választás tulajdonképpen az amerikai kontinensen indul

Az EP-választás tulajdonképpen az amerikai kontinensen indul

A negyedmillió súlyosan kövér ember országa vagyunk

A negyedmillió súlyosan kövér ember országa vagyunk

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Sebastian Kurz állítólagos szexorgiáiról pletykált Heinz-Christian Strache

Sebastian Kurz állítólagos szexorgiáiról pletykált Heinz-Christian Strache