Kiszivárgott hangfelvételen ígéri meg Palkovics, hogy az Akadémiánál maradhatnak kutatóintézetek

A miniszter még tavaly nyugtatgatta ezzel az MTA elnökségét egy találkozón.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiszivárgott hangfelvételen ígéri meg Palkovics, hogy az Akadémiánál maradhatnak kutatóintézetek

„A kormány nem akarja, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek leválasztásra kerüljenek” – jelenti ki Palkovics László azon a hangfelvételen, amelyet az Index hozott nyilvánosságra.

A lap azt állítja, hogy a birtokukba került két felvétel 2018-ban készült, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia közti tárgyalássorozat korai szakaszában.

Ezeken Palkovics László miniszter beszél az MTA elnökségéhez, és igyekszik megnyugtatni őket, hogy a kormány egyáltalán nem tervezi a kutatóintézetek elvételét az Akadémiától, és nem akar beleszólni abba, hogy a tudósok milyen területeken kutassanak.

"Nincs semmiféle olyan szándék, hogy az Akadémia működési módját bárki megváltoztassa. Nem akarja a minisztérium megmondani a kutatóintézeteknek, hogy mivel foglalkozzanak, nem akarja a minisztérium a kutatóintézetek irányítását átvenni, semmi ilyen szándék nincs” – mondta szó szerint Palkovics, majd azzal folytatta, hogy az Akadémiának autonóm döntése, hogyan menedzselni a jövőben a kutatóintézeteket.

Ehhez képest a kormány június elején benyújtotta az Országgyűlésnek a „hazai kutatás-fejlesztés és innováció intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges” törvénymódosítási javaslatát. A törvény alapjaiban változtatná meg az MTA működését, és legalább részben a minisztériumhoz ragadná a rendelkezést a kutató pénzek fölött.

Az Index megkérdezte a Innovációs és Technológiai Minisztériumot, hogyan változhatott az álláspontjuk egy év alatt pont az ellenkezőjére, akik azt közölték: „a hivatkozott mondatok az egyeztetések elején hangzottak el, azóta a hosszú ideje eredménytelenül zajló folyamatok miatt egyes részleteikben mindkét fél elképzelései módosultak”.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.