Hamvay Péter
Hamvay Péter
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor egykori sajtófőnöke, Hammerstein Judit csak afféle próbaidős vezető lett az Országos Széchényi Könyvtár élén – derítette ki a HVG. Az majd kiderül, hogyan tud együtt dolgozni Demeter Szilárddal: a túlságosan európai és liberális gondolkodásúnak tartott Hammersteint épp a Demeter Szilárd körébe tartozó Orbán János Dénes által vezényelt kultúrharc buktatta ki a Balassi Intézet éléről.

Költözik a jelenlegi helyéről az Országos Széchenyi Könyvtár – erősítette meg lapunknak Szőcs Géza, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke. A most megjelent HVG-ből egyebek mellett kiderül, hogy az egykori államtitkár ugyanakkor határozottan cáfolta a sajtóhíreket, hogy a volt Kilián laktanya lenne a nemzeti könyvtár új otthona. „Zoboki Gáborral együtt megvizsgáltuk az épületet, és kiderült, hogy annyira nedvesek a falak, hogy horribilis összeg lenne a szigetelés, gyakorlatilag el kellene bontani, és visszaépíteni az egykori laktanyát”.
Szőcs szerint ezért a kormány lemondott a tervről, és egy új  épület kap a nemzeti bibliotéka. Más forrásból úgy tudjuk, hogy valószínűleg a lágymányosi Duna parton lesz majd az OSZK otthona.  A palotából Szőcs szerint azért is minél hamarabb hurcolkodnia kell a nemzeti könyvtárnak, mert a vártnál sokkal több a mérgező azbeszt az épületben, így a rekonstrukció – akármi is lesz az új funkciója - nem végezhető el az intézmény működése közben.
Szőcs Gézát arra is megkértük, hogy segítsen értelmezni a kulturális tárca alábbi, nagyon furcsa közleményét. „ Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént. Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2019. augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával.” Ebben a tényben első látásra nem volt sok váratlan, a HVG már korábban meg is jósolta a döntést. Az viszont eddig nem nagyon tűnt fel senkinek, hogy ha egy pályázat eredményes és érvényes, akkor határozott időre – ez esetben öt évre - kinevezik az új vezetőt, nem pedig megbízzák. A szövegből nem derül ki, hogy miért nem nevezték ki Hammersteint, az sem, hogy mennyi időre szól a megbízása, de az is homályban marad, hogy mi lett a pályázattal.
Időközben a birtokunkba jutott egy minisztérium által hétfőn kiadott levél, melyben azt írják a címzettnek, hogy „eredménytelennek nyilvánították a pályázatot.” Minisztériumi forrásból úgy tudjuk, hogy Hammersteint határozatlan időre bízták meg, addig, amíg egy újabb pályázatot nem írnak ki. Az nem világos, mi értelme van egy új pályázatnak. Azt sem lehet szakmai okokkal magyarázni, hogy, ha a Hammerstein jó megbízott igazgatónak, miért nem lehetett kinevezni? Vagy megfordítva, ha olyan gyenge elképzelések érkeztek be, hogy eredménytelennek kellett nyilvánítani a pályázatot, akkor miért az egyik pályázót bízzák meg a vezetéssel? Ráadásul nemcsak ő jelentkezett, hanem két másik könyvtáros szakember is.  Egyikük Kiss Farkas Gábor, az ELTE Régi Magyar Irodalom Tanszékének vezetője, a reneszánsz és barokk kori irodalom jeles kutatója, a kora újkori humanista értelmiség európai kapcsolatrendszerét feltérképező akadémiai kutatócsoport vezetője. De beadta pályázatát Antallfy Péter, aki rövid idő óta az OSZK nemzetközi és kulturális kapcsolatok osztályát vezeti. Valamiféle magyarázattal tartozna a tárca, hogy miért nem felelt meg együkik elképzelése sem.
Úgy tudjuk mindez valójában azért történt, mert Hammerstein Judit, aki egykor Orbán Viktor sajtófőnöke, majd 2011-2014 között a kultúráért felelős tárca helyettes államtitkára,  2014 és 2018 között pedig a Balassi Intézet főigazgatója volt, ígértet kapott ugyan, hogy megkapja a könyvtár vezetését, de – mint figyelmeztettünk rá annak idején - időközben a kultúrharcos erős emberek is mozgásba lendültek, így Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki a  Századvégnél Habony Árpád munkatársa volt, és igazgatóként sok milliárdos támogatást szerzett a múzeumnak. Információink szerint – amit korábban az érintett nem cáfolt, és most Szőcs Géza megerősített – Demeter miniszteri biztosként fog felelni az OSZK költözéséért, és revitalizációjáért. Demeter feladata elsősorban az lesz – Szőcs Géza szerint – hogy megtalálja a könyvtár új helyszínét. A volt államtitkár szerint a kormány elkötelezett, hogy a nemzeti bibliotéka egy új, könyvtárnak épülő otthont kapjon. Más forrásból úgy értesültünk, hogy a legvalószínűbb helyszín, a lágymányosi Duna-part, az a rész, ahová a Rubik-kockát formázó, a magyar innováció eredményeit bemutató múzeumot tervezték egykor.
Demeter feladata lesz még a könyvtár anyagi konszolidálása is. (Az OSZK hiányáról szintén lapunk írt elsőként.) A harmadik csapás pedig a szakmai állomány megerősítése lesz, „az informatikus könyvtárosok egymás után hagyják ott az OSZK-t, és helyezkednek el a piacon jóval magasabb fizetésért”- mondja Szőcs, s így a 10 milliárdos informatikai fejlesztés sem valósítható meg. A kormány, Szőcs szerint, úgy tervezi, hogy egy-két év alatt ezek a kérdések megoldódnak, ezért kapott csak megbízást, „afféle próbaidőt” Hammerstein. Kiderül majd, hogyan tud együtt dolgozni Demeterrel, és tudja-e menedzselni a folyamatokat.  Az ügy pikantériája, hogy a  túlságosan európai, és liberális gondolkodásúnak tartott Hammersteint épp a Demeter Szilárd körébe tartozó Orbán János Dénes által vezényelt kultúrharc buktatta ki a Balassi Intézet éléről. Orbán tehát ezúttal is az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazza, kicsi a valószínűsége, hogy a hatalmai harcnak  a könyvtárügy lesz a  nyertese
Hamvay Péter

Költözik a jelenlegi helyéről az Országos Széchényi Könyvtár – erősítette meg lapunknak Szőcs Géza, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke. A most megjelent HVG-ben az egykori államtitkár ugyanakkor határozottan cáfolta a sajtóhíreket, hogy a volt Kilián laktanya lenne a nemzeti könyvtár új otthona.

„Zoboki Gáborral együtt megvizsgáltuk az épületet, és kiderült, hogy annyira nedvesek a falak, hogy horribilis összeg lenne a szigetelés, gyakorlatilag el kellene bontani, és visszaépíteni az egykori laktanyát.” Szőcs szerint ezért a kormány lemondott a tervről, és egy új épület kap a nemzeti bibliotéka. Más forrásból úgy tudjuk, hogy valószínűleg a lágymányosi Duna-parton lesz majd az OSZK otthona. A palotából Szőcs szerint azért is minél hamarabb hurcolkodnia kell a nemzeti könyvtárnak, mert a vártnál sokkal több a mérgező azbeszt az épületben, így a rekonstrukció – akármi is lesz az új funkciója – nem végezhető el az intézmény működése közben. Szőcs Gézát arra is megkértük, hogy segítsen értelmezni a kulturális tárca alábbi, nagyon furcsa közleményét:

„ Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói posztjára a pályázók meghallgatása a jogszabályban előírtak szerint megtörtént. Prof. Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2019. augusztus 23-ai hatállyal Hammerstein Juditot bízza meg az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatói feladatainak ellátásával.” Ebben a tényben első látásra nem volt sok váratlan, a HVG már korábban meg is jósolta a döntést. Az viszont eddig nem nagyon tűnt fel senkinek, hogy ha egy pályázat eredményes és érvényes, akkor határozott időre – ez esetben öt évre – kinevezik az új vezetőt, nem pedig megbízzák. A szövegből nem derül ki, hogy miért nem nevezték ki Hammersteint, ahogy az sem, hogy mennyi időre szól a megbízása, de az is homályban marad, hogy mi lett a pályázattal.

Időközben a birtokunkba jutott egy minisztérium által hétfőn kiadott levél, melyben azt írják a címzettnek, hogy

eredménytelennek nyilvánították a pályázatot.

Minisztériumi forrásból úgy tudjuk, hogy Hammersteint határozatlan időre bízták meg, addig, amíg egy újabb pályázatot nem írnak ki. Az nem világos, mi értelme van egy új pályázatnak. Azt sem lehet szakmai okokkal magyarázni, hogy ha a Hammerstein jó megbízott igazgatónak, miért nem lehetett kinevezni? Vagy megfordítva, ha olyan gyenge elképzelések érkeztek be, hogy eredménytelennek kellett nyilvánítani a pályázatot, akkor miért az egyik pályázót bízzák meg a vezetéssel?

Ráadásul nemcsak ő jelentkezett, hanem két másik könyvtáros szakember is. Egyikük Kiss Farkas Gábor, az ELTE Régi Magyar Irodalom Tanszékének vezetője, a reneszánsz és barokk kori irodalom jeles kutatója, a kora újkori humanista értelmiség európai kapcsolatrendszerét feltérképező akadémiai kutatócsoport vezetője. De beadta pályázatát Antallfy Péter, aki rövid idő óta az OSZK nemzetközi és kulturális kapcsolatok osztályát vezeti. Valamiféle magyarázattal tartozna a tárca, hogy miért nem felelt meg egyikük elképzelése sem.

Úgy tudjuk mindez valójában azért történt, mert Hammerstein Judit, aki egykor Orbán Viktor sajtófőnöke, majd 2011–2014 között a kultúráért felelős tárca helyettes államtitkára, 2014 és 2018 között pedig a Balassi Intézet főigazgatója volt, ígértet kapott ugyan, hogy megkapja a könyvtár vezetését, de – mint figyelmeztettünk rá annak idején – időközben a kultúrharcos erős emberek is mozgásba lendültek, így Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki a Századvégnél Habony Árpád munkatársa volt, és, mint elősként megírtuk, igazgatóként sok milliárdért irodalmi erőközponttá alakítja át. Információink szerint – amit korábban az érintett nem cáfolt, és most Szőcs Géza megerősített –

Demeter miniszteri biztosként fog felelni az OSZK költözéséért és revitalizációjáért.

Demeter feladata elsősorban az lesz – Szőcs Géza szerint – hogy megtalálja a könyvtár új helyszínét. A volt államtitkár szerint a kormány elkötelezett, hogy a nemzeti bibliotéka egy új, könyvtárnak épülő otthont kapjon. Más forrásból úgy értesültünk, hogy a legvalószínűbb helyszín, a lágymányosi Duna-part, az a rész, ahová a Rubik-kockát formázó, a magyar innováció eredményeit bemutató múzeumot tervezték egykor. Demeter feladata lesz még a könyvtár anyagi konszolidálása is. (Az OSZK 640 milliós hiányáról szintén lapunk írt elsőként.) A harmadik csapás pedig a szakmai állomány megerősítése lesz, „az informatikus könyvtárosok egymás után hagyják ott az OSZK-t, és helyezkednek el a piacon jóval magasabb fizetésért” – mondja Szőcs, s így a 10 milliárdos informatikai fejlesztés sem valósítható meg. A kormány, Szőcs szerint, úgy tervezi, hogy egy-két év alatt ezek a kérdések megoldódnak, ezért kapott csak megbízást, „afféle próbaidőt” Hammerstein. Kiderül majd, hogyan tud együtt dolgozni Demeterrel, és tudja-e menedzselni a folyamatokat.

Az ügy pikantériája, hogy a túlságosan európai és liberális gondolkodásúnak tartott Hammersteint épp a Demeter Szilárd körébe tartozó Orbán János Dénes által vezényelt kultúrharc buktatta ki a Balassi Intézet éléről. Orbán tehát ezúttal is az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazza, kicsi a valószínűsége, hogy a hatalmai harcnak a könyvtárügy lesz a nyertese.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!