szerző:
hvg.hu

Már csak a kongresszus döntésére várnak.

Úgy tűnik, 1993-as bezárása után újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása. A The New York Times cikke szerint ehhez már csak a kongresszus döntésére van szükség, ami akár már ebben a hónapban megszülethet. A lap szerint ez egy válasz arra, hogy az Orbán-kormány eltávolodott a szabadságtól és a nyitottságtól.

John Lansing, az indítást tervező független szövetségi ügynökség, a United States Agency for Global Media vezetője a lapnak azt mondta, a kezdeti költségvetésük eléri a 750 ezer dollárt. Úgy tervezik, hogy Budapesten irodát hoznak létre. A jövő évre tervezik az indulást, teljes gőzzel 2021-ben fog üzemelni a rádió magyar adása.

A rádió küldetésének tekinti, hogy független híreket vigyen el olyan helyekre, ahol a sajtó nem vagy nem teljesen szabad.

A lap arról is ír, hogy David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete arra törekedett, hogy tompítsa a Rádió Szabad Európa visszatérésének hatását: garanciákat szeretett volna látni arra, hogy a rádió nem a magyar kormányról szóló negatív hírekre és oknyomozó munkára koncentrál majd.

Újraindulhat a Szabad Európa Rádió magyar adása

Egy amerikai pályázatból arra lehet következtetni, hogy fontolóra vették Washingtonban, a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását.

A United States Agency for Global Media viszont ezt úgy értékelte, hogy az Egyesült Államok kormánya beavatkozik szerkesztői függetlenségükbe, amit konkrétan törvény tilt. A nagykövet ezt úgy kommentálta, hogy elkötelezett az amerikai és demokratikus értékek előmozdítása iránt, beleértve a szólásszabadságot és a sajtószabadságot.

A cikk kitér az Orbán-kormányok intézkedéseire is, amelyekkel az illiberalizmus felé vezeti Magyarországot. Felemlegeti az új alkotmány elfogadását, a választási törvény átírását, és azt, hogy kormányközeli szereplők elfoglalták a média nagy részét, ami erősen kormánypárti, és nyitott a gyűlöletbeszédre, illetve az összeesküvés-elméletekre.

Az amerikai állami pénzből, kongresszusi döntés alapján működő rádió román és bolgár adása idén januárban indult újra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török–amerikai tárgyalás

Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török–amerikai tárgyalás

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Megszólalt a Budapest Airport és a HungaroControl a repülőtér lezárásáról

Megszólalt a Budapest Airport és a HungaroControl a repülőtér lezárásáról

Marabu FékNyúz: Ez ki van zárva!

Marabu FékNyúz: Ez ki van zárva!

A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába

A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába

Orbán nem szeretne női biztosjelöltet megnevezni

Orbán nem szeretne női biztosjelöltet megnevezni